A Híd exképviselője is együtt vállalkozott Vadalával

Igor Sidor

Igor Sidor regionális politikus, a Híd egykori kassai képviselője is kapcsolatba hozható Antonino Vadala olasz vállalkozóval.

A Ján Kuciak által elkezdett munkát egy nemzetközi nyomozócsoport folytatja, melybe több szlovákiai lap is bekapcsolódott, és a legfrissebb információk szerint Igor Sidor is egyike volt azoknak, akik közösen vállalkoztak Vadalával – írja az Aktuality cikke.

Az Aktuality megállapította, hogy Igor Sidor és Antonino Vadala közösen birtokoltak egy horvát céget, mely főleg turizmussal foglalkozott. Ezen kívül Vadala AV-Real nevű cége Nagyszombatból egy Igor Sidor által birtokolt épületbe költözött.

Kapcsolódó cikkünk

Sidor eddig tagadta, hogy az olasszal vállakozott volna, de Kuciakkal dolgozó cseh újságírók megszerezték azt a horvátországi cégjegyzéket, mely bizonyítja, hogy Sidor és Vadala közösen alapították a Hvar Sport Resort nevű céget a Balkánon. A cég főleg turizmussal foglalkozott, Vadla 2017 márciusig volt benne, azóta Sidor az egyedüli tulajdonos.

Sidor a TREND-nek adott nyilatkozatában elismerte, hogy 2016-ban Vadalával együtt alapította a céget, de állítása szerint az olasz nem adta meg cég alapításakor ígért tőkét, így befezete vele az együttmüködést. „A cégnek a mai napig nincs semmi forgalma sem vállakozói aktivitása sem Horvátországban sem Szlovákiában“ - állítja Sidor.

A politikusnak van azonban egy Hvar Sport Resort nevű rekreációs központja is a szigeten, ahol több szlovák celeb is megfordult. Sidor azt állítja, hogy ehhez semmi köze Vadalának, az új projekt a turizmus fellendítéséről szólt volna.

Ján Kuciak szerint Sidor Vadala új szövetségese, akihez átköltöztette a cégeit, mikor azok problémákba keveredtek.

Sidor 2012-ben a Híd megyei alelnöke volt, de elhagyta a pártot és megalapította a Šport do Košíc a na východ nevű regionális pártot. Milan Potocký (OĽaNO) kassa megyei képviselő azt állítja, hogy Vadala egy nagymihályi kávézóban azt állította neki, hogy a Šport do Košíc a na východ nevű párt az ő tulajdona, és egy esetleges választási koalícióról akart egyezkedni vele. Sidor ezt tagadta, állítása szerint Vadala csak a párt szimpatizánsa.

(aktuality.sk)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?