A harmadik hullám tetőfokát már magunk mögött tudhatjuk – állítja az elemző

uj

Nézzük, mire számíthatunk az év végéig!

13 hetet vártunk erre a napra a deltában. Minden hegynek megvan a maga csúcsa – mondta Ivan Bošňák a Dát bez pátosu elemzője.

Szerinte a november 9-i számok megmutatták a fényt az alagút végén. „A csúcs mindenszentek körül, október végén és november elején volt. Úgy tűnik, már magunk mögött hagytuk az erős növekedés szakaszát. Most a »magas számok« stabilitásának ideje jön – a tetőpont. Aztán reménykedünk a csökkenésben” – közölte.

Bár a következő napokban csökkenhet a PCR-tesztek pozitivitása, a kórházakban ezt csak később fogjuk látni. „Tudjuk, hogy a kórházi betegek számának csúcsa a pozitív eredmények számának tetőfokához képest később valósul meg. Október 25-e óta azonban »fékezünk«” - mondja az elemző. Az adatok szerint napjainkban a koronavírussal fertőzött betegek 7%-a kerül kórházba.

Nézzük, mit jósol év végéig az elemző: 

Galéria

(br, pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?