A haiti vodu

Az 1989-es rendszerváltást követő években megszaporodtak a magyar nyelven is hozzáférhető, klasszikusnak számító etnológiai kiadványok, így a szakmabeliek és a téma iránt érdeklődők dolga már sokkal könnyebb lett, mint a korábbi, ínséges időkben, amikor csak néhány magyar nyelvre lefordított alapművet vehettek kezükbe. Örvendetes, hogy a Kalligram is fontosnak tartja az ilyen jellegű kiadványok megjelentetését (kár, hogy Ruth Benedict munkáját [Vzory kultúry] csupán szlovák nyelven tette hozzáférhetővé számunkra). Az említett kiadó legutóbb Alfred Métraux A haiti vodu című, már klasszikusnak számító művével gyarapította a magyar nyelven olvasható etnológiai kiadványok sorát. Egy olyan hiánypótló kötettel, amely a szűk szakmai körökön túl is méltán számíthat érdeklődésre.

Magáról a témáról — a vodu vallásról — szinte könyvtárnyi irodalom született már. Ez a karib-tengeri Haiti sziget már régóta az etnológusok egyik kedvenc kutatási pontjai közé tartozik, de számos, különféle műfajú — általában torzító és hatásvadász — írás is született róla. Néhány szenzációhajhász szerzőnek „köszönhetően” a vodu vallás sötét rémségként került be a köztudatba. Ezek közül a szerzők közül különösen kiemelkedik Spencer St. John angol konzul Hayti or the black republic (Haiti, avagy a fekete köztársaság) című könyve, amelyben a vodu szekta tagjai által állítólagosan elkövetett leghátborzongatóbb bűntettekről szóló történeteket tette közzé. Ennek alapján Haitit világszerte sötét, a kannibalizmusnak, a fekete mágiának hódoló országként könyvelték el, s ez a tévhit szinte napjainkig hódít.

Mi is valójában a vodu? Erre a kérdésre nem is olyan könnyű választ adni, hiszen egy nagyon szövevényes, évszázadok folyamán fokozatosan alakuló vallásról van szó, amelyet elődlegesen afrikai eredetű rítusok és hiedelmek összessége alkot, azonban az idők folyamán magába olvasztotta a kereszténység számos elemét is. Az egykor Afrikából rabszolgaként Haitire hurcolt, ma francia nyelven beszélő négerek leszármazottainak zöme Dahomeyből és Kongóból származik, a voduban az ottani ún. népi vallás öröklődött tovább, miközben a már fentebb is említett új elemekkel kiegészülve lényegében egy új vallás jött létre, amelyet már nem is nevezhetünk afrikainak. Egy új, jellegzetesen haiti vallásról van tehát már szó. Ez is bizonyítja, hogy maga a kultúra, tehát az ún. „népi kultúra” sem volt sohasem állandó, változatlan, merev képződmény, hanem állandóan alakult, új elemekkel gazdagodott, vagy éppen régieket hagyott el. De jó lenne, ha a romantikus szellemben dolgozó, az „ősit”, a „gyökereket” kereső, mindig fáziskésésben dolgozó „néprajzosaink” is kézbe vennék ezt a kötetet, és segítségével rádöbbennének arra, hogy délibábos elképzeléseik mennyire túlhaladottak és megmosolyognivalók…

Tanulságos Métraux azon megállapítása is, mely szerint „elhamarkodott az a vélekedés, hogy a legeldugottabb völgyekben találkozunk a legtisztább és leggazdagabb hagyományokkal (...) A rítusok egyszerűsége nem mindig az ősiség bizonyítéka. Gyakran tudatlanság és feledés eredménye.”

A szerző könyve írásakor elsősorban saját terepkutatásaira, tapasztalataira támaszkodott, csak a legszükségesebb esetben használta a voduról megjelent eddigi irodalmat, mivel annak megbízhatósága sok esetben megkérdőjelezhető. A hat fő fejezetre tagolódó könyvben a szerző kitér a vodu minden vetületére, s a nagyon átgondolt, logikusan felépített műben nem csupán magát a címadó jelenséget ismerjük meg, hanem komplex képet kapunk magáról a haiti társadalomról és hiedelemvilágról is. A vodu nem rendelkezik dogmákkal, mint más vallási rendszerek, hanem szellemekről van szó csupán, amelyek — az emberek mintájára elgondolva — igazodnak a haiti társadalom erkölcsi szabályaihoz. A jó szellemek, a jó „loák” elítélik a bűnt, a rossz „loákat” viszont a gonosz lelkű emberek tisztelik.

Lényegében a vodu vallás tette lehetővé a haiti parasztság számára, hogy „az afrikai örökségét” két olyan területen — a zenében és a táncban — megőrizze, ahol az a legmagasabb színvonalat érte el. Ebben a Karib-tenger egyik legszegényebb országában a vodu egyféle menekülést jelent a könyörtelen valóság elől, s méltóságot ad a nehéz földművesmunkától és nyomorúságtól szenvedő emberek életének. „A vodu tulajdonképpen egy tisztességes látványos szórakozás” — állapítja meg Métraux.

A szerző 1941-ben olyan időszakban került kapcsolatba a voduval, amikor éppen dúlt a katolikus papság hadjárata a fekete mágia ellen. A több évszázados hadjárat azonban csak részeredményeket ért el, az új vallás híveinek száma nem csökkent, hanem furcsamód a ráerőszakolt katolikus vallás néhány elemét átvette, beleolvasztotta a voduba, és a katolikus szentekből vodu „szentek”, vodu szellemek lettek. Amit azonban nem sikerült hatalmi eszközökkel elérni, az a turizmusnak „köszönhetően” megtörténik. A Haitire érkező turisták ugyanis mást várnak, mint a valóság, ők azt a hatásvadász könyvekben olvasott vérengző szertartást szeretnék látni. Elvárásaikat a fővárosban, Port-au-Prince-ben néhány vodu pap a kimondottan turisták számára rendezett, hetente ismétlődő szertartásokon teljesíti is, hatalmas jövedelemre téve így szert. Az igaz vodu hívőket azonban éppen ezzel az üzletszerű szertartásokkal űzték el szentélyeikből. Ezzel a jelenséggel Métraux könyve kéziratának befejezéséig csupán a fővárosban találkozott, de nem tartja kizártnak, hogy rövidesen vidéken is hódítani fog az üzletszerű vodu.

A vodu vallás visszaszorításában furcsa módon sokkal eredményesebbnek bizonyul a protestáns vallás, a Haitin működő különféle protestáns felekezetek (baptista, metodista, anglikán, adventista, pünkösdista stb.). Hogy a vodu hívőkből protestánsok lettek, abban nem kis szerepe volt a vodu szertartások költséges voltának.

A kötet összegzésében felveti a szerző egy összehasonlító vizsgálat szükségességét az Amerikában kifejlődött afrikai gyökerű vallásokat illetően. Egy ilyen munka eredményeként megtudhatnánk, melyek az afrikai vallások legéletképesebb elemei, s felárulhatnának azok a mechanizmusok is, amelyeknek meghatározó szerepük volt a katolikus vallási elemek beépítésénél. A vizsgálat eredményeként született megállapítások bizonyára az etnológiai (vagy ha úgy tetszik, néprajzi vagy kulturális antropológiai) kutatások más részterületei szempontjából is tanulságosak lehetnének, hiszen az eddigi részeredmények is figyelemre méltóak, az egyetemes vallástörténeti kutatások számára is meglepő eredményeket hozhatnak. Talán egyszer valaki elvégzi ezt a nehéz és igényes feladatot. Métraux jelen kötete egy alapos, minden apró részletet megragadó következetes terepmunka eredménye. A tudományos igényű, de mégis könnyed, magával ragadó, közérthető stílusnak, a körültekintő anyagkezelésének köszönhetően egyrészt komplex képet adott a voduról, ám ezen túl számos új megállapítással is gazdagította e tudományágat.

L. Juhász Ilona