<p>Pozsony. A kormány puhítaná a könnyűdrogok fogyasztóit sújtó szabályozást. A Smer nem először próbálkozik a liberális agendával. Balra tolódás vagy csak helyezkedés az elnökválasztás előtt?</p>
A drogtéma is megtetszett a Smernek
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13800926841447_21.jpg.jpg?itok=vzYxhZ2R)
MÓZES SZABOLCS
Visszaszorított nacionalizmus, előtérbe helyezett balos témák. Míg az első Fico-kormány alatt az a Smer a társadalmi és etikai kérdésekben inkább jobboldali (helyenként akár szélsőjobboldali) pártként viselkedett, a második Fico-kormány alatt a párt és a kormányzat ezt a megközelítést hanyagolja, s a hagyományosan balos témák után nyúl.
Belemelegednek
A melegtémákban még nem nyitott teljesen, ám tavaly rábólintott a kabinet, hogy a kormány emberi jogi tanácsának homoszexuálisok jogaival foglalkozó bizottsága is létrejöjjön. Korábban ilyenre nem volt példa, még akkor sem, amikor a liberális ANO vagy az SaS volt kormányon. A párt egyik EP-képviselője és a Smer támogatásával megválasztott pozsonyi főpolgármester a melegmenetek állandó résztvevője és felszólalója.
A homoszexuálisok mellett a drogfogyasztók irányába is nyit a párt. A Hospodárske novinyban megjelent információk szerint enyhítenék a drogfogyasztásért kiszabható büntetéseket. Az igazságügyi tárca által előkészített tervezet szerint, ha valakit egy marihuánás cigi elszívásán vagy más könnyű drog fogyasztásán kap a rendőrség, akkor megúszhatja pénzbírsággal. Bűncselekmény helyett ugyanis csak kihágásnak számítana – igaz, csak akkor, ha először tesz ilyet. Ha másodszor is könnyű drogot fogyaszt, akkor már a börtönbüntetést kockáztatja.
Óvatosan a dekriminalizációval
A drogfogyasztással kapcsolatos új törvénytervezetek megalkotásán dolgozó csoport tagja Ľubomír Okruhlica, a drogfüggőket gyógyító pozsonyi központ vezetője. Az elismert szakember alapvetően nem lát problémát a készülő szabályozásban, fontosnak tartja viszont a megelőzést.
„Ha valakit könnyű drog fogyasztásán kapnak, ki kell vizsgálni, hogy nem alakult-e ki nála függőség. Megfigyelés alatt kell tartani, esetleg gyógyítani kell” – véli Okruhlica. A szakember egyben figyelmeztet: tévhit, hogy a könnyű drogok veszélytelenek és nem okoznak függőséget. A megfigyelésre azért is szükség lenne, hogy a szabályozás esetleges lazítása után ne kezdjen nőni a kábítószert fogyasztók száma.
Liberális agenda
A melegjogok és a könnyű drogok dekriminalizálása vagy legalizálása Nyugat-Európában tipikusan baloldali téma. Korábban nálunk ezzel a jobboldali liberális pártok foglalkoztak – igaz, sokszor csak szőrmentén. „Egyértelműen a liberális témákhoz való közeledésről van szó, ami a szocialistákra egyébként jellemző. Inkább az a meglepő, hogy erre nem korábban került sor, hiszen a Smer már egy évtizede szocialista pártként definiálja magát” – nyilatkozta lapunknak Ján Baránek politikai elemző, a Polis közvélemény-kutató ügynökség vezetője.
Az SaS Richard Sulík szavai szerint nem bánja, hogy „lopják” a témáit. „Lényegtelen, ki terjeszti be, az a fontos, hogy elfogadják” – mondta a pártelnök a Hospodárske novinynak. A Smer idén már egyszer puhította a „drogtörvényt”, akkor ad hoc koalíció alakult ki ebben a témában Ficóék és az SaS között – amit a jobboldali pártok élesen bíráltak. Baránek szerint elképzelhető, hogy a balra tolódás az elnökválasztással magyarázható. „Ha Fico jelöltetni fogja magát és fiatal választókat akar szerezni, akkor van benne bizonyos racionalitás” – véli az elemző.
Lopják a választót
Kérdéses, minderre hogyan reagálnak a Smer választói és a társadalom. „Ha csak a könnyű drogok alkalmi fogyasztóit érinti, akkor a társadalom bizonyos szintig elfogadhatja” – magyarázta Baránek.
A Smer számára ugyanakkor veszélyes is lehet ez, mivel főleg vidéki választói vannak, akik annyira nem vevők erre a témára. „Elijeszteni viszont nem fogja őket, hiszen számukra ez nem kulcskérdés. Választói számára sokkal fontosabbak az életszínvonallal és a szociális helyzettel kapcsolatos témák. Tény viszont, hogy összességében a Smer tábora nem fogja pozitívan értékelni ezeket a lépéseket” – véli az elemző.
Pavel Haulík, az MVK közvélemény-kutató ügynökség vezetője szerint a Smer ezekkel a témákkal az SaS választóit és a fiatal liberális szavazókat célozza meg. Baránek ugyanakkor úgy véli, Fico nem fog tudni az SaS-től, valamint az Egyszerű Emberektől és az Új Többségtől – utóbbi két párt szimpatizánsai között is erősen felülreprezentáltak a liberális szavazók – választókat lopni. „A liberális ügyeknek ez csak egy szelete, többet nem fog vállalni a Smer, mivel az már érezhetően megbontaná táborát” – véli Baránek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.