A Demokraták Ivan Korčokot támogatják az elnökválasztáson

Jaroslav Naď

A parlamenten kívüli Demokraták Ivan Korčokot támogatja az államfőválasztáson, erről a párt elnöksége döntött. A párt szerint a teljes ellenzéknek fel kellene sorakoznia Korčok mellett.

„Számunkra az a mérvadó, hogy egyforma a világlátásunk Ivan Korčokkal, azonos elveket vallunk a jogállamiságról, az igazságszolgáltatásról, a demokráciától, az ország biztonságáról, s mindezek most Robert Fico kormányzása következtében komoly veszélybe kerültek” – jelentette ki Jaroslav Naď, a Demokraták elnöke. Hozzátette, Korčok méltón tudja képviselni az állampolgárok érdekeit, és világos külpolitikai irányvonalat képvisel.

Naď szerint Peter Pellegrini (Hlas) révén Robert Fico (Smer) kormányfő minden fontos intézményt az ellenőrzése alá akar vonni, és Pellegrini államfőként „kizárólag a kormányfő utasításait követné”. Ezért is biztatja a Demokraták a teljes ellenzéket arra, hogy egységesen Korčokot támogassa. Pellegrini pénteken (január 19.) jelenti be hivatalosan indulását az államfőválasztáson.

Korčok megköszönte a támogatást, hozzátette, továbbra is érvényes, hogy polgári jelöltként indul a választáson. „Minden demokratikus párt támogatását elfogadom, amelyek egyetértenek az elképzeléseimmel, hogy hogyan gyakorolnám az elnöki jogköröket” – közölte állásfoglalásában Korčok.

A választás első fordulóját március 23-án tartják. Ha szükség lesz rá, a második forduló április 6-án lesz. Zuzana Čaputová államfő megbízatása június 15-én telik le, nem indul újra a posztért. A kampány során félmillió eurót költhetnek a jelöltek, a szavazás napja előtt 48 órával kampánycsend lép életbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?