A cseh miniszterelnök képviselte Eduard Hegert az EU-csúcson

Petr Fiala Eduard Heger

Petr Fiala cseh miniszterelnök képviselte Szlovákiát a decemberi brüsszeli „kettős csúcstalálkozón”, szerdán és csütörtökön. Fiala elmondta, pontos megbízást kapott a szlovák kormánytól az egyes tárgyalásokra.

Fiala Eduard Heger szlovák miniszterelnök mellett Giorgia Meloni olasz kormányfőt is képviselte a szerdai EU-ASEAN-csúcstalálkozón. Az Európai Tanács hagyományos ülésére, csütörtökre is megbízást kapott, hogy képviselje szlovák kollégáját, aki itthon a kormánya megbuktatásával nézett szembe.

„Az a megtiszteltetés ért, hogy én képviselhettem Szlovákiát. A tárgyalások közepén kaptam a hírt, hogy bizalmatlanságot szavaztak a szlovák kormánynak. Ezúton is minden jót, és jó politikai döntéseket kívánok Eduard Heger miniszterelnöknek az elkövetkező napokban. Szlovákiának pedig kívánom, hogy gyorsan stabilizálódjon a politikai helyzete. Ez Szlovákia és más országok érdeke is” – mondta Fiala.

A miniszterelnök hozzátette, örül Csehország és Szlovákia további szoros együttműködésének.

„Minden kérdésben megállapodásra jutottunk. Egyes pontokra Szlovákia nagy hangsúlyt fektetett, és ahol szükséges volt rá, ott tolmácsoltam Szlovákia álláspontját a csúcstalálkozón” – mondta Fiala.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?