A családok harmada nem készült fel a drágulásokra

centek
Pozsony |

A kevésbé tehetős családoknak már a tavalyi áremelések is gondot okoztak, az idei év első felére jelzett történelmi árugrással pedig még a tavalyinál is rosszabb feltételek mellett lesznek kénytelenek megküzdeni. Mire kellene felkészülniük?

Szlovákiában tavaly éves szinten 3,2 százalékkal nőttek az árak, ami az elmúlt kilenc év legnagyobb árugrásának számított. Eva Sadovská, a Wood & Company befektetési és tanácsadó társaság elemzője szerint idén pedig a tavalyihoz képest is gyorsabb drágulásra kell felkészülnünk. Az év első három hónapjában 7 százalék körüli drágulás várható.

„A legnagyobb probléma, hogy erre a lakosság egy jelentős része egyáltalán nincs felkészülve”

– nyilatkozta az adósságbehajtással foglalkozó KRUK Csehország és Szlovákia Kft. vezérigazgatója, Jaroslava Palendalová az általuk megrendelt legfrissebb felmérésre hivatkozva. Eszerint egyre nagyobb a szakadék a lakosság egyes rétegei között. Míg egy évvel ezelőtt a családok csaknem 70 százalékának volt kisebb-nagyobb megtakarítása a nehezebb időkre, mostanra ezek aránya 63 százalékra esett vissza, vagyis nagyjából minden harmadik családnak súlyos terhet jelent majd az árak hirtelen megugrása. A felmérés szerint a 45 és 55 év közötti korosztályhoz tartozók helyzete romlott a legnagyobb mértékben.

A legtehetősebb háztartások anyagi helyzete a felmérés szerint ezzel szemben tavaly még javult is. A megkérdezettek 5 százaléka szerint például több mint három évre elegendő pénzügyi tartalékot sikerült felhalmozniuk. A legtöbb pénzt a magasabb végzettséggel rendelkezők, az IT-ágazatban, a bankszektorban és a biztosítóknál dolgozók képesek félretenni a fizetésükből.

„A nehezebb helyzetben levő családoknak, vagyis akiknek egy fillérnyi megtakarításuk sincs, nagyon gyorsan át kellene gondolniuk az eddigi fogyasztási szokásaikat. Minden felesleges kiadást le kellene faragniuk, és minél hamarabb olyan kereseti forrás után nézni, amelynek köszönhetően nőhetnek a bevételeik” – tanácsolja Palendalová. Szerinte ugyanis idén a kevésbé tehetős családokat érinti majd a legérzékenyebben az infláció, mivel az ő kiadásaiknak a legnagyobb részét az élelmiszerekre és a rezsiköltségekre fordított összeg teszi ki, márpedig ezek idén jelentősen nőnek. „Akik a drágulások miatt olyan helyzetbe jutnak, hogy képtelenek lesznek eleget tenni az eddigi kötelezettségeiknek, például nem lesz pénzük a korábban felvett hitel törlesztőrészleteire, azoknak minél hamarabb fel kellene venniük a kapcsolatot a bankkal, hogy időben felmérhessék a lehetséges megoldásokat” – tette hozzá Palendalová. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?