Pert nyert az állam a Pentával szemben

A magánorvosi rendelők felmondták a Dôvera szerződéseit
Pozsony |

A Pozsonyi I. Járásbíróság nem jogerős határozatában nem adott igazat a Dôvera biztosító tulajdonosának, a Penta befektetői csoportnak, mely évekkel korábban azért perelte be az államot, mert megtiltotta neki a egészségbiztosító nyereségtermelését.

Az ügy hosszú évek óta húzódik, ugyanis még az első Fico-kormány volt az, amely döntésével keresztbe tett a Penta és a többi magán egészségügyi biztosító terveinek.  A nemzetközi döntőbíróságokat is megjárt ügy végére még most sem kerülhet pont, hiszen az ügy nem jogerős, a Penta fellebezhet. A pénzügyi befektetői csoport az államot 178 millió eurós elmaradt nyereségre, és 280 euró milliós kamatra perelte.

Az Új Szó az NMH csoport tagja, melynek a Penta befektetői csoport a tulajdonosa. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?