A Beneš-dekrétumok miatt sem egyezik a Jobbik és a cseh Nemzeti Párt

Pozsony |

<p>Eltér a magyarországi Jobbik és a cseh Nemzeti Párt véleménye a szlovákiai magyarokat is sújtó Beneš-dekrétumok ügyében, ezért nem várható érdemi együttműködés a két, szélsőjobboldalinak minősített politikai tömörülés közt.</p>

A két párt képviselői hétfőn a pozsonyi Új híd tartópillérének tetején lévő Ufo étteremben találkoztak
A tanácskozáson néhány újságíró is jelen volt, több, a helyszínen várakozó kollégájuk azonban nem juthatott be.
A szlovák Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a sajtó nagy reklámot csinált a szélsőégeseknek azzal, hogy folyamatosan beszámolt a tanácskozásáról és annak előkészületeiről. Martin Korch úgy véli, a szlovák rendőrség magas szakmai színvonalon foglalkozik a szélsőségesek kérdésével, külön, erre kiképzett szakemberekkel is rendelkezik.
Arra a kérdésre, mennyire tartja a rendőrség aggasztónak a találkozót, a szóvivő úgy válaszolt: ez attól függ, mennyire tartja aggasztónak ezt a tanácskozást a sajtó. A két szélsőjobboldali párt részéről taktikai húzásról van szó - mondta Korch -, mert ”felhasználták a sajtót arra, hogy bemutassák a tevékenységüket”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?