A 13. nyugdíjról és a magasabb összegű családtámogatásról is tárgyal ma a kormány

A szlovák parlament ülésterme
Pozsony |

A dupla összegű családi pótlékról és a 13. nyugdíj bevezetésről, valamint az autópálya-matrica eltörléséről tárgyal szerdán a kormány.

A tervek szerint az intézkedés a 3,5 tonnánál nem nehezebb járműveket üzemben tartó magán és a jogi személyeket érintené. Az első két intézkedés tervezetét kedden jelentette be a miniszterelnök; az SNS részéről az volt a feltétele a rendkívüli ülés összehívásának, hogy az autópálya-matricák eltörléséről is tárgyaljon a kabinet, a tervezetekről gyorsított eljárásban döntene a kormány.

Peter Pellegrini kormányfő azzal magyarázta ezt a hirtelen döntést, hogy ha Smer szándéka az, hogy ha a februári választáson a jelenlegi ellenzéki pártok győznének, ne állhasson elő olyan helyzet, hogy az idősebbek vagy a fiatal családok javát szolgáló intézkedések leálljanak amiatt, „hogy az ellenzékkel képtelenség bármiben is megállapodni”.

Az egy gyerek után járó támogatás a következő év elejétől 24,90-ről 50 euróra emelkedne. A Smer még február elején terjesztette elő a 13. nyugdíjra vonatkozó javaslatot. Az összeget ez év végéig meg kell kapniuk a nyugdíjasoknak. A 13 nyugdíj összege megegyezik az átlagos havi nyugdíjéval, azaz eléri a 460 eurót, a korkedvezményes nyugdíjban részesülőké pedig a 433 eurót. Az árvasági ellátás átlagos összege 138 euró, az özvegyi nyugdíjé 263, illetve 208 euró. A fogyatékossággal élők, ha a rokkantságuk 100 százalékos, 379 euróra, 70 százalékos rokkantságnál 209 euróra számíthatnak.

A kormány az autópálya-matricák eltörléséről is tárgyal.

„Bevallom, ez volt a rendkívüli ülés összehívásának egyik politikai feltétele, és ez volt az én feltételem is, hogy ne csak az autópályadíjakat, hanem az autópálya-építés rendszerét is változtassuk meg”

– mondta kedden Andrej Danko házelnök, az SNS elnöke.

A miniszterek megvitatják a gyermekvédelem fogalmát a digitális térben, amelyet hatékonyabbá akarnak tenni. Ezenkívül javítani akarnak az ezen a téren működő szubjektumok együttműködésén, a képzésen, és ki akarják terjeszteni a kommunikációs technológiák használatának kockázatait kezelő megelőző tevékenységeket.

Peter Pellegrini kabinetje a II. világháború befejezésének 75. évfordulójával kapcsolatos rendezvények megszervezésére tett javaslatokkal is foglalkozik. A kulturális minisztérium azt javasolja, hogy 3 434 000 eurót különítsenek el erre a célra az állami költségvetésből. A legnagyobb összeget (500 ezer euró) a javaslat szerint a liptószentmiklósi katonai temető átfogó rekonstrukciójára fordítanák.

A szerdai ülés további napirendi pontja az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatok megvitatása. A külügyminisztérium megfogalmazza a szlovák érdekeket a gazdaság és a szolgáltatások, a közlekedés, a biztonság, a külpolitika, valamint az energetika és a kultúra területén.

A nyelvhasználati törvény is napirendre kerül. Az erről szóló ötödik jelentés egy kétéves ciklusban vizsgálja a szlovák nyelv használatának szintjét a közélet több területén, a jelentés a 2017. október és 2019. szeptember vége közötti időszakot elemzi. Az anyag kidolgozói leszögezik, hogy a vizsgált időszakban jelentősen csökkentek a hiányosságok az élelmiszereken feltüntetett információk megadásában, valamint az államnyelvvel kapcsolatos bejelentések száma is csökkent.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?