9 millió az iskolai tornatermek felújítására

tornatermek
Pozsony |

Az Iskolaügyi Minisztérium (MŠVVaŠ) az idén 101 olyan projektet támogat, amely az iskolai tornatermek építésével vagy felújításával kapcsolatos. A sikeres pályázók között 9 millió eurót osztott szét a minisztérium.

 

A felhívás célja, hogy javítsunk az iskolai tornatermek állapotán, és emeljük a testnevelési tantermek számát. Annak ellenére, hogy a tornatermek épületei az iskolák fenntartóihoz tartoznak, a minisztérium már régóta hozzájárul ezek javításához – tájékoztatott a minisztérium.

„A testnevelés és sport területének a fejlesztése a tárca prioritásai közé tartozik, amit a támogatások ötmillió eurós emelése is bizonyít” – közölte Martina Lubyová (SNS-jelölt).

 

A minisztériumhoz összesen 472 pályázat érkezett, amely egy új tornaterem építéséhez, a régi felújításához vagy az építkezés befejezéséhez kért támogatást. Az igényelt összeg elérte a 42 millió eurót.

Az egy projektre jutó legmagasabb támogatás 150 000 euró volt. Az elnyert támogatásból az iskolák felújíthatják a tornatermi helyiséget, megjavíthatják a tetőt, kicserélhetik a villanyvezetékeket, a megvilágítást vagy modernizálhatják a fűtőrendszert. A támogatást emellett a tornatermek zuhanyzóhelyiségeinek vagy csatornahálózatának a felújítására is felhasználhatják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?