81 eddigi képviselő távozik, 10 ezer euró lelépőt kapnak

Pozsony |

<p>Az átrendeződő szlovák parlamentből jónéhány olyan képviselő távozik, aki a rendszerváltás óta tagja volt a törvényhozásnak. Elsőként említhető František Mikloško egykori házelnök és a háromszoros miniszterelnök Vladimír Mečiar. Az MKP kiesésével olyan régi motorosok távoznak, mint Duray Miklós, Csáky Pál, Bárdos Gyula vagy Szigeti László.</p>

Duray Miklós a rendszerváltás után az Együttélés elnökeként a csehszlovák föderális parlament tagja volt. Pozícióját az MKP-n belül máig megtartotta, Bugár elnöksége alatt egyfajta belső ellenzéket alkotott. A szlovákiai magyarok autonómiájának szükségességét elsősorban ő szorgalmazta. „Duray nagyon sokat tett a szlovákiai magyarságért, a tevékenységének megítélése viszont ellentmondásos” – véli Sárközy Klára volt MKP képviselő.

A rendszerváltás egyik kulcsfigurája, František Mikloško is búcsúzik a szlovák törvényhozástól. A KDH alapító tagja tavaly néhány társával kivált a pártból, létrehozva a KDS-t, amely anyagi források híján nem indult az idei választásokon. „Hálás vagyok Istennek azért, hogy húsz évig részt vállalhattam Szlovákia sorsának alakításában” – mondta Mikloško.

Katarína Tóthová nagy népszerűségnek örvendett a HZDS egyre zsugorodó szavazótáborában, 19 évi parlamenti pályafutása során 2006-ban a hatodik, idén pedig a harmadik helyre karikázták fel a pártlistán. Az új parlamentnek viszont a HZDS kiesése miatt nem lesz tagja. „Nagyon sajnálom, hogy az a párt, amelyik létrehozta Szlovákiát, nem kapott megfelelő támogatást” – nyilatkozta Tóthová. Hozzátette, büszke arra, amit Mečiar kormányaiban elért. Szerinte a HZDS alapozta meg Szlovákia EU- és NATO tagságának alapjait – valójában Szlovákia Európa fekete báránya volt a Mečiar-korszakban.

Az előző választási ciklus 150 képviselőjének több mint fele búcsúzik a parlamenttől, szám szerint 81. Fejenként 10 ezer eurót kapnak lelépőként. Azok a képviselők, akiket újraválasztottak, erre nem jogosultak. Az új parlamentben a Smer frakciója 50-ről 62 fősre duzzad, de az eddigi ötvenből 17-en nem lesznek tagjai a párt frakciójának. Az SDKÚ frakciója kilenc, a KDH-é kettő személlyel zsugorodott, az SNS-é pedig 13-mal. A kieső MKP-nak és a HZDS-nek egyaránt tizenöt képviselője volt a ciklus végén. (lpj, hn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?