526 millió euró van veszélyben

<p>Pozsony. Taktikát vált az ellenzék, nem a plénum rendkívüli ülésén, hanem bizottságokban akarják kérdőre vonni, „grillezni” a minisztereket, ezúttal az uniós támogatások kifizetésének leállítása miatt. Ez akár 526 millió eurós kiesést is jelenthet az állami költségvetés számára.</p>

ÚJ SZÓ-HÍR

A teljes ellenzék összefogott, hogy meghallgassák azokat a minisztereket, amelyek felügyelete alá tartoznak azok az operatív programok, amelyekben az Európai Bizottság (EB) leállította az elnyert pályázatok kifizetését.

526 millió euró

az ablakban

Miroslav Beblavý (Sieť) szerint Brüsszel mintegy 250 millió euró értékben már tartósan csökkentette a megítélt támogatás összegét, vagyis ezt a pénzt mindenképpen a szlovák költségvetésből kell kifizetnie a pályázóknak. Peter Kažimír pénzügyminiszter ugyan arról tájékoztatta a képviselőket, hogy Brüsszel megbízhatónak tartja a pénzügyminisztériumban működő központi ellenőrző szervet, de az egyes minisztériumok esetében a probléma megmaradt.

A pénzügy arról tájékoztatta lapunkat, hogy a kilenc blokkolt operatív programból négyet újraindított. „Több minisztériumot, pontosabban a tárcáknál működő irányító hatóságot érinti az EB korlátozása, ezért úgy döntöttünk, hogy minden érintett minisztert meghívunk a bizottságba, hogy számoljon el azzal: mennyi pénz kifizetését állította le Brüsszel, ebből mekkora az az összeg, amit Szlovákia már egyáltalán nem kap meg” – magyarázta lapunknak Simon Zsolt (Híd) a parlament mezőgazdasági bizottságának a tagja. A volt miniszter szerint ezt az összeget a szlovákiai adófizetőknek kell kifizetniük, ezért „emelkednek az adók és az illetékek, mert ilyen tételeket is ebből kell kifizetni”. Simon úgy véli, a leállított és a már teljesen elveszett támogatás teljes összege 526 millió euró. „Ez már óriási veszélyt jelent a szlovák költségvetésre is” – véli Simon.

Hat minisztérium bűnös

Az ellenzék hat bizottságot hívna össze, mindegyik egy-egy minisztert hallgathatna meg. Az uniós alapok kifizetése a pénzügy-, a gazdasági, a kulturális, a mezőgazdasági, az oktatási és a szociális ügyi minisztériumot érinti, az ezekért a szakterületekért felelős bizottságok ülnének össze a következő napokban vagy hetekben, hogy az ellenzék „meggrillezze” a minisztereket.

„Jahnátek földművelésügyi miniszter esetében például három operatív programot állítottak le, több mint 100 millió euró értékben” – magyarázta lapunknak Simon. Pontos tájékoztatást vár a minisztertől az elfogadott intézkedésekről és azt s tudni szeretné, hogy Brüsszel mely projektek támogatását nem fizette ki. Szerinte a rendszer hibájáról van szó, amelyet még az első Fico-kormány idején állítottak fel. „A 2007–2013 közötti uniós költségvetési időszak legnagyobb részében Robert Fico volt a kormányfő, így ő is felelős azért, hogy most, a költségvetési időszak végén még mindig csak 50 százaléknál tart az uniós alapok lehívása” – állítja Simon.

Kérdéses, hogy a folyamat valóban megvalósulhat-e. A bizottsági üléseket ugyan az ellenzék maga is össze tudja hívni, de a program megszavazásához a smeres képviselők szavazataira is szükség lesz. Ha a miniszter nem akarja vállalni a „grillezést”, elég, ha párttársai elutasítják meghallgatását. Az uniós alapokban rekedő támogatások azonban rákényszeríthetik a kormánypártot is a miniszterek szigorúbb ellenőrzésére. (lpj, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?