500 kilométernyi autópálya lesz az év végére Szlovákiában

autópálya illusztráció
Pozsony |

Ha megvalósulnak a közlekedési minisztérium tervei, akkor idén az autópályák és a gyorsforgalmi utak hossza együttesen meghaladja az 500 kilométert. A teljes Kassa–Pozsony autópálya ennek ellenére továbbra is csak távoli álom.

 

Szlovákiában jelenleg 481 kilométernyi autópálya és gyorsforgalmi út van, a tervek szerint idén további 28 kilométerrel bővül a hálózat a D1-es autópálya Zsolnát és Kassát elkerülő szakaszainak köszönhetően. „A tavalyi év a projektek előkészítése, a versenytárgyalások kihirdetésének éve volt, idén viszont már reális, hogy több szakaszt átadhatunk, bízom benne, hogy nem lesznek komplikációk” – mondta lapunknak Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter.

Bár a D1-es sztráda befejezése még messze van – a legkorábbi időpont 2026 lehet –, de jó hír, hogy idén minden jel szerint sikerül átadni a Hričovské Podhradie–Lietavská Lúčka közti 11,3 kilométeres szakaszát 2,6 kilométeres bekötőúttal. Ez a D1-nek az a része, amelynél fennállt a veszély, hogy a mezőn ér véget, ugyanis későn rendelték meg a zsolnai bekötőutak megépítését. A Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) megvárja, míg elkészülnek a bekötőutak, s utána nyitja meg a sztrádaszakaszt, becslések szerint 2019 második felében. A gond, hogy a sztráda Lietavská Lúčka után nem folytatódik, a sofőröknek így vissza kell fordulniuk Zsolna felé, a túlterhelt 18-as főutat kell használniuk, ha kelet felé autóznak. A Lietavská Lúčka–Dubná Skala között található az immár hírhedt Višňové alagút, amelyet jelenlegi építője nem tud befejezni, a munkák már most egy évet késnek, az állam pedig keresi a pótmegoldást.

 

Zsolna után Kassa is kap egy új sztrádaszakaszt idén, a 14 kilométeres körgyűrűt, amely jelentősen tehermentesíti a várost. A D1-es ezen szakasza az autópálya-társaság szerint 14 perces időmegtakarítást jelent a sofőröknek, és itt egyelőre nem késik a kivitelezés.

Érsek gyakran hangoztatja, hogy a projektek előkészítése a legfontosabb. „Ha nincs rendesen előkészített projekt, nem írhatom ki a versenytárgyalást, nem lehet elkezdeni ay építkezést. Ezért azon vagyok, hogy a lehető legtöbb projekt kész állapotba kerüljön, s amint sikerül pénzt találni, azonnal el lehessen kezdeni az építkezést” – mondta a miniszter.

A déli R2-es gyorsforgalmi út további szakaszainak még várni kell, a Kriváň–Vámosfalva (Mýtna) és a Vámosfalva (Mýtna)–Lónyabánya (Lovinobaňa) közti szakaszok építését kellene megkezdődnie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?