2019 a kérdőjelek éve

Az év kiemelt politikai eseménye az államfőválasztás lesz, ám amikor 2019 végére érünk, már szinte mindenki elfelejti, mert megkezdődik a parlamenti választás kampányának finise. Közben pedig Brüsszelbe küldünk képviselőket, ami főként a kisebb pártok számára lesz fontos. 

Sok jelölt, sok kérdőjel 

A szokásosnál is nehezebb megjósolni az elnökválasztás végkimenetét, mivel ebben a pillanatban még az összes komoly induló neve sem ismert. Ilyen sem volt még. Öt éve is többen az utolsó pillanatra álltak a rajtvonalhoz (Milan Kňažko novemberben, Bárdos Gyula és Robert Fico decemberben), ám január elején már teljes volt a kép. Most két kormánypárti jelölt még ismeretlen, és kérdéses, hogy kit támogat két ellenzéki párt. 

Az SNS várhatóan Andrej Dankót indítja, a Smer pedig az utolsó pillanatig próbálja Miroslav Lajčákot meggyőzni – vele valós esélye lenne a győzelemre, nélküle nem. Január végén, február elején visszalépésekkel is számolnunk kell, valamint azzal, hogy a saját jelöltet nem állító jobboldali pártok (OĽaNO, KDH) a legesélyesebb ellenzéki induló mellé állnak. Visszalépések segíthetik Štefan Harabin esélyeit is, aki a szélsőséges szavazók mellett a protestszavazatokra fog hajtani. 

Ha a jobboldali szereplők nem követnek el politikai öngyilkosságot, akkor a demokratikus ellenzék jelöltje bejuthat a második fordulóba, ahol feltételezhetően a Smer jelöltjével találkozik. Ha viszont a három kormánypárt három külön jelöltet indít, közöttük pedig a Smer egy harmatgyenge saját politikust (pl. Richard Raši), bekövetkezhet az év meglepetése: Harabin akár az ő kárukra érkezhet a második körbe. 

A választásnak különös mellékízt ad a két magyar jelölt. Mivel az elnökválasztás alapvetően a személyiségek csatája, ebben pedig döntő tényező a jelölt ismertsége, Bugár Béla jelentős helyzeti előnyben van Menyhárt Józseffel szemben. A Híd elnökének hátránya ugyanakkor megosztó személyisége (mindenki ismeri, de távolról sem mindenki rajong érte), így a most 10% körüli eredményt mutató felmérések csalókák lehetnek. Ahogy élesedik a kampány és fókuszálódik a figyelem a jelöltekre – vagyis egyre ismertebbé válnak –, úgy olvad majd az előny. Menyhárt esetében a 2–3% közötti eredmény már jó hír lesz az MKP számára. 

Az elnökválasztást követő hetek egyik legizgalmasabb kérdése az lesz, mit kezd Harabin a megszerzett bő tízszázalékos eredményével? Radoslav Procházka öt éve pártot alapított, Kňažko főpolgármester akart lenni, nem zárható ki, hogy Harabin a voksoláson szerzett közéleti tőkével belép a pártpolitikába – ami még nehezebb kormányalakítási helyzetet eredményezhet 2020-ban. Ez egyvalakinek kedvezne: Robert Ficónak és a Smernek. Egy Harabin- és egy Kotleba-párt parlamenti jelenléte ugyanis matematikailag nagy eséllyel lehetetlenné tenné egy jobboldali, Smer nélküli kormánykoalíció létrejöttét, így Ficóék megkerülhetetlenek lehetnének. Ha nem jönne létre nagykoalíció, akkor összeállnának Harabinnal. Az elmúlt években a protestszavazatokat többé-kevésbé elfogadható politikusok és pártok szerezték meg (Igor Matovič rendszeresen ezeket gyűjti, 2016-ban Boris Kollárt is bejuttatták a parlamentbe, 2014-ben részben ezekkel nyert Andrej Kiska). 2019 nagy kihívása lesz, hogy ezek a szavazók ne a szélsőséges tábort gyarapítsák. 

Taláros kérdések 

A következő hetek vezető eseménye lesz az alkotmánybíró-választás, mivel a testület tagjai többségének mandátuma február közepén lejár. A Smer taktikázása miatt várhatóan sikertelen lesz a parlamenti titkos szavazás, ami miatt néhány hónapra megbénul az Alkotmánybíróság. 

Ficóék érdeke ugyanis kivárni, hogy ki költözik tavasszal a Grassalkovichpalotába. Ha a Smer jelöltje, vagy egy, a párthoz közel álló jelölt, akkor megnyílhat az út Robert Fico alkotmánybírósági elnöki ambíciói előtt – már amennyiben a Smeren belüli belharcok miatt ez még aktuális. A parlament által megszavazott jelöltek közül az államfő válogat, s ami még fontosabb: az Alkotmánybíróság elnökét is az államfő nevezi meg. 

Irány Brüsszel! 

Az államfőválasztás után, az utólagos alkotmánybíró-választás közben kerül sor május végén az európai parlamenti választásra. Öt éve negatív uniós csúcsot döntött a szlovákiai részvétel (13,05%!), idén ez várhatóan nem ismétlődik meg. Az így is viszonylag alacsony részvétel miatt az elkötelezett választói bázissal bíró pártok és a kisebb formációk erőn felül teljesíthetnek, ami esély lehet a parlamenten kívüli MKP számára, a szlovák térfélről pedig a szárnyait bontogató Progresszív

zlovákiának. Az elnökválasztás után itt is egymással szemben indul a Híd és az MKP. Előbbi a listán első helyen várhatóan Nagy Józsefet, a másodikon Cséfalvay Katalint indítja, míg az MKP feltételezhetően Berényi Józsefet, a második helyen pedig Csáky Pált küldi harcba. Öt éve a Híd éppen hogy bejutott (5,8%), akkor a kiélezett Simon Zsolt–Nagy József belső küzdelem is segíthette a mobilizációt. Idén erős belső kampány nem várható, a Híd Cséfalvayval a EU-párti szlovák liberális szavazatokra fog pályázni, kérdéses, hogy a kormányzati szerep fényében milyen sikerrel. Ha nem tudnak megfelelő számú szlovák választót „becsatornázni”, a párt brüsszeli léte veszélybe kerülhet. 

A belső pozícióharc ezúttal az MKP-t segítheti, mivel a saját elkötelezett választói bázissal rendelkező Csáky is mindent meg fog tenni európai képviselői helye megtartásáért, a két volt MKP-s pártelnök ráadásul részben más típusú választói tábort szólít meg. Az EP-választáson ismét a vártnál rosszabbul szerepel a Smer és több kisebb párt is sikeres lesz, 1-1 képviselőt küldve Brüszszelbe és Strasbourgba. 

Az EP-választás eredményeit övező hangulat is hatással lesz az ősszel megkezdődő parlamenti választási előkampányra, a potenciális koalíciókötésekre. Még akkor is, ha az alacsony részvételi arányok miatt az eredmények nem tükrözik az országos támogatottsági indexeket. 

Koalíciós balhék 

Fél évvel a 2020-as választások előtt lejár a koalíciós szerződés hatálya, így még nagyobb belső feszültséget várhatunk a kormánypártok között, mint eddig. Kemény menet lehet az alkotmánybíró-választás is. Mivel titkos szavazásról van szó, a Smer csendes egyezségekkel felrúghatja a koalíción belül kötött hivatalos megegyezéseket. Ősszel pedig a költségvetés elfogadása lehet kemény dió, mivel novemberben, pár hónappal a választások előtt már egyik kormánypártot sem fogja érdekelni a koalíciós szerződés. Ennek az államháztartás ihatja meg a levét, a „megoldás” ugyanis a kampányolhasson mindenki jó sok közpénzből elv alapján a hiány elszállása lehet. Főként, hogy már nem Peter Kažimír fogja felügyelni a büdzsé összeállítását, hanem egy politikailag kevésbé fajsúlyos és ambiciózus pénzügyminiszter. Közben időzített bombaként fognak ketyegni a 2018-as lezáratlan ügyek. Marian Kočner szája bármikor eljárhat, ráborítva néhány csontvázat (vagy egyenesen egy csontváztartó szekrényt) a megfelelő koalíciós politikusokra, a Kuciak-ügy további fejleményei robbanásveszélyesek lehetnek, a vietnámi emberrablás ügyében is jöhetnek még meglepetések. S a koalíció napi ügymenetét látva biztosan lesz olyan új korrupciós ügy is, amely a belső feszültségek eszkalálódásához vezethet. Az idő előtti szakítás viszont nem érdeke senkinek, ahhoz túl közel van a parlamenti választás időpontja. 

A Smeren belül külön kis dráma fog lejátszódni 2019-ben. A mindig erősen centralizált és korábban gránitszilárdságú pártot belső konfliktusok emésztik, politikai pletykák szerint Peter Pellegrini kormányfő és Robert Fico pártelnök viszonya már most is fagypont közeli. Az idő előrehaladtával a feszültség csak fokozódni fog. Idén dönteniük kell arról, melyikük lesz a listavezető 2020-ban, és kik kerülnek a befutó helyekre. Persze, ha nyáron Fico az Alkotmánybíróságra költözik, az teljesen más helyzetet eredményez... 

Andrej Kiska elnöki mandátuma júniusban lejár, de borítékolhatóan – a tavaly bejelentettekkel ellentétben – nem alakít pártot, legfeljebb nevét adja egy már létező „projekthez”. A választások előtti 12 hónapban viszont várható még pártalakítás, például Tomáš Drucker volt egészségügyi és belügyminisztertől. 

Együtt? Külön? 

Az államfőválasztás és az EPválasztási eredmények függvényében várhatóan felerősödnek a 2020-ra közös magyar listaállítást követelő hangok – ezúttal a Híd és az MKP alacsony pártpreferenciái miatt lehetnek a korábbinál is erősebbek. 

Az MKP továbbra is stabilan 5% alatt van, a Híd pedig a bejutási küszöb környékére esett vissza, s egyelőre nem látszik olyan fordulat, ami felhajtóerőként hatna rájuk, sőt várhatóan sok tényező ellenük fog dolgozni. 2019-ben semmilyen Hídprioritás elfogadása nem várható – kisebbségi téren pláne nem –, kormánypártként a koalíciós társak botrányai is lehúzó erőként fognak hatni, a szlovák vezető személyiségek sorra távoztak, újak pedig nem érkeznek (2016-ban a Híd-választók legalább fele szlovák volt), bónuszként pedig az utóbbi években a közvélemény-kutatások rendre magasabb értéket hoztak ki a pártnak, mint a választások. A kártyákat még a Magyar Fórum néven alakuló, Simon Zsolt-féle formáció keverheti meg, ám a pártalapítás bejelentése után gyanúsan nagy a csend körülötte, ami azt is jelentheti, hogy a kezdeményezésnek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. 

Ha a szlovákiai magyar politizálás racionális mederben fog zajlani, akkor a kényszer egy listára boronálhatja a pártokat – ugyanis egyre nagyobb az esélye, hogy külön-külön elvéreznek. Ám az utóbbi hónapok irracionális cselekvéssorozatait látva lehet, hogy a személyes vagy más jellegű ellentétek a túlélési ösztönt is felülírják, s külön listákkal vágnak neki a 2020-as évnek. Erről már 2019 nyarán-őszén dönteni kell.