Bagdad/Washington/Brüsszel. A kilenc legnagyobb bagdadi kórház tegnap esti adatai szerint a reggeli merényletekben 42-en vesztették életüket (köztük két gyermek és 19 nő), a sebesültek száma pedig 216. Tegnap reggel – a ramadán első napján – Bagdad központjában öt robbantás történt.
Véres merényletsorozat Bagdadban
A támadásokat a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) épülete és több rendőrposzt ellen hajtották végre. A tegnapi volt a legvéresebb támadássorozat Szaddám Huszein rendszerének megbuktatása óta. A minden valószínűség szerint öngyilkos merényleteket azután követték el, hogy hétfőre virradó éjszaka három amerikai katonát öltek meg különböző összecsapásokban. Florian Westphal, az IRCR genfi szóvivője jelezte, hogy a szervezet felülvizsgálja iraki működését a merénylet után. Westphal elmondta, hogy hetekkel ezelőtt már kaptak olyan figyelmeztetéseket, amelyek lehetséges merényletekre hívták fel a figyelmet. A Nemzetközi Vöröskereszt már augusztusban 30 főre csökkentette Bagdadban dolgozó, korábban több mint száz fős külföldi stábját az ENSZ-misszió elleni merénylet után, amelyben 22-en haltak meg, köztük Sergio Vieira de Mello különleges ENSZ-megbízott. A tegnapi áldozatok valamennyien irakiak voltak: polgári személyek és rendőrök.
Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai képviselője azt mondta, hogy a helyzet Bagdadban „nem igazán jó és kétségtelenül bonyolult”, de véleménye szerint nem csúszik ki a szövetséges erők ellenőrzése alól. Jack Straw brit külügyminiszter megbotránkozásának adott hangot, de kiemelte: a szövetséges erőket nem fogja elrettenteni ez a fajta gaztett. George Bush amerikai elnök leszögezte: az USA-t nem tántorítják el a terrorcselekmények attól a célkitűzésétől, hogy Irakban demokráciát teremtsen.
Tegnap este 6 és 7 óra között két újabb robbantás történt Bagdadban.
Külföldi amatőrök voltak az elkövetők
Bagdad. Mark Hertling Irakban szolgáló amerikai tábornok szerint a legutóbbi akciók nem hasonlítanak azokra, amelyeket a Szaddám-rezsimhez hű elemek követtek el korábban. „Eddig még nem láttunk olyan támadásokat, amelyeket külföldi harcosoknak tulajdoníthattunk volna. Most már igen” – mondta a tábornok, aki úgy véli: összehangolt merényletekről volt szó, amelyeket azonban amatőrök hajtottak végre. „Öt ember egyeztette az óráját, és megbeszélte, hogy csinál valamit reggel 8 és 10 óra között. Ez nem profizmus” – jegyezte meg. Hertling megállapította: az öt öngyilkos merényletet háromnegyed órán belül, 8.30 és 9.15 között hajtották végre. Alig egy órával később egy bagdadi rendőrőrsnél akadályoztak meg újabb merényletet, amelyet egy tonnányi robbanóanyaggal és három aknavető gránáttal megrakott gépkocsival akartak elkövetni. A gépkocsi sofőrje szíriai volt. (m)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.