Tízmillió a kastélyért

Galánta. A városi képviselő-testület tegnap jóváhagyta az Esterházy-kastély eladását.

Galánta. A városi képviselő-testület tegnap jóváhagyta az Esterházy-kastély eladását. Az omladozó és egyre rosszabb állagú épületet Gejza Petrík, a belügyminisztérium helyi államigazgatási és önkormányzati főosztályvezetője magánemberként szeretné megvásárolni csaknem 10 millió koronáért, hogy azután a kastély tulajdonosaként társuljon egy nemzetközi befektetőcsoporthoz, a Sycal Holding amerikai-luxemburgi pénzintézethez, amely fedezné a neogótikus kastély felújítását

Petrík lapunknak elmondta, a kastélyban konferenciaközpontot szeretne kialakítani: olyan közhasznú intézményt, amely nemzetközi rendezvényeknek is otthont adhatna. A megközelítőleg 200 millió koronás felújítást a szerződés szerint 6 év alatt kell befejezni, de ő ezt három év alatt szeretné véghezvinni.

A képviselő-testület már döntést hozott az eladásról, de a határozat ellen néhány képviselő bíróságon fellebbezett. Azóta az adásvételi szerződés tervezetét több részben módosították, így nincs akadálya az eladásnak. A tegnapi ülésen egyetlen kifogás hangzott el: ha a vásárló például két év alatt 50-60 milliót befektet a felújításba és azután felmondja a szerződést, a város köteles lenne-e megtéríteni az öszszeget.

Záreczky János polgármester kijelentette, a város nem térítene semmit, ugyanis a vásárló nem bonthatja fel a szerződést. Petrík ennek ellenkezőjét vallja, de szerinte ilyesmi nem fordulhat elő, hiszen nem azért vásárolja meg a kastélyt, hogy azután félbehagyja felújítását. A felújítás ígérete szerint tavasszal megkezdődik. (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?