Szlovák védője van Hedvignek

Pozsony. Már nem Gál Gábor parlamenti képviselő Malina Hedvig ügyvédje, az MKP pedig nem nyilatkozik többé a nyitrai támadás ügyében, miután az a vád érte a pártot, hogy politizálja az esetet. A lánynak már szlovák védőügyvédje van, a család egyelőre nem hozta nyilvánosságra a nevét. Ahhoz, hogy folytatódjon a nyomozást, legkésőbb hétfőn panaszt kell emelni leállítása miatt.

Öllős László szerint a közhangulat alakulását nagyban befolyásolhatja, hogy a politikusok szimbólumot csinálnak egyetlen olyan ügyből, amely csak szelete egy sokkal összetettebb folyamatnak. A dolgot nem az MKP, hanem a kormányoldal emelte politikai szintre azzal, hogy a belügyminiszter és a miniszterelnök számolt be az ügy fejleményéről ahelyett, hogy a nyomozótiszt tette volna. A politológus szerint ez óriási hiba, mert jelen pillanatban nyomozati kérdésről van szó, nem politikairól. Robert Fico kormányfő már a múlt héten tudhatott arról, milyen irányban halad a nyomozás, reakciója átgondolt volt. Rögvest politikai tőkét kovácsolt az egészből, mint mondta, bebizonyosodott, hogy kormányát igazságtalanul támadták minden oldalról. „Malina Hedvig ügyében nagyon sok minden fókuszálódik, miközben elterelődik a figyelem az elmúlt időszak folyamatainak többi eleméről. Mintha máris elfelejtettük volna, hogy a feszültség nem ezzel kezdődött, és a szocialisták sem emiatt írtak dorgáló levelet a Smer elnökének a választások után. Szomorú, hogy a kormány is erre az egyetlen esetre összpontosít, nem a feszültség forrására” – fejtette ki lapunknak Öllős. Az MKP viszont olajat öntött a tűzre azzal, hogy felvállalta a lány védelmét. Ugyanakkor a politológus szerint ez nyilvánvaló politikai válasz volt arra, hogy maga a belügyminiszter és a kormányfő jelentette be a nyomozás lezárását. Az ügy apropóján Ján Slota, megtörve hosszú hallgatását, bocsánatkérésre szólította fel a magyarokat.

Ebben a helyzetben döntött úgy az MKP, ezentúl nem nyilatkozik Malina Hedvig ügyében. „Szeretnénk bizonyítani: mi nem akarjuk politizálni az esetet. Erre szeretnénk figyelmeztetni azzal is, hogy nem veszünk részt olyan vitaműsorban, amelynek ez lenne a témája. Reméljük, lehetőség nyílik az ügy további vizsgálatára, hiszen érdekünk, hogy kiderüljön az igazság” – tájékoztatta lapunkat Solymos Lívia, a párt szóvivője. Hozzátette: ha beigazolódna, hogy a lány állításai nem felelnek meg a valóságnak, vállalnia kell a felelősséget. Egyébként az MKP bejelentése után Robert Kaliňák is úgy döntött, ő sem nyilatkozik már ebben a témában.

Öllős László szerint az érzelmeket és a politikát félretéve a tényekre kellene összpontosítani. Egyesek szerint nem ártana, ha a lány valóban hazugságvizsgálatnak vetné magát alá, mivel azonban eredménye bizonyítékként nem használható fel, legfeljebb a közvéleményt befolyásolhatja. „Egyébként minden a rendőrség kezében van, a nyomozóknak kell kideríteniük minden részletet, s okkal vetődik fel a kérdés: miért nem végeztek el olyan rutinműveleteket, melyeket hasonló esetekben mindig megtesznek?” – tette hozzá az elemző.

Két megkésett szemtanú

Csaknem három héttel a történtek után két szemtanú is előkerült, akik állítólag láttak augusztus 25-én reggel egy mezítlábas szőke lányt a Nyírfaliget sétányán. Mindketten a ligetben található Nádej magánnyomozó iroda munkatársai. A 32 éves Denisa Ž. azt állítja, arra figyelt fel, hogy a lány levette a cipőjét. „Nem szaladt, mint aki menekül, egyszerűen csak sietett, majd megállt, kilépett a cipőjéből, és mezítláb ment tovább. Először azt gondoltam, biztos annyira töri a lábát, de furcsálltam, hogy nem vitte magával a cipőt, otthagyta az út szélén. Nem tudtam mire vélni a dolgot, de többet nem foglalkoztam vele” – mondta megkeresésünkre a hölgy. Kérdésünkre, biztos-e abban, hogy Malina Hedvig volt az, azt mondta, csak oldalról látta, de szőke volt, fehér felsőben, és biztos nem sok lány járt arrafelé mezítláb a kérdéses időpontban. „A kollégám, aki szintén akkor jött munkába, szemből is látta őt, de semmi furcsát nem észlelt sem az arcán, sem a ruháján” – tette hozzá Denisa Ž., aki észrevételeit csak két hét után közölte egy bulvárlappal. Elmondása szerint azért nem jelentkezett a rendőrségen, mert azt várta, hogy majd megkeresik őt, hiszen a nyomozóiroda rögtön a sétány mellett van. Kollégája, Martin M. egyáltalán nem kívánt nyilatkozni, a telefonba annyit mondott, a rendőrségen vallomást tesz. Azt sem kommentálta, miért nem került erre sor rögtön a történtek után. Információink szerint a férfi rendőr volt, mielőtt magándetektív lett, már csak ezért is tudnia kell, milyen fontos egy szemtanú vallomása.

Monika Beňová, a Smer Európa Parlamenti képviselője szeretné elérni, hogy a nyitrai esettel már ne foglalkozzon a szlovákiai történések monitorozására felállított bizottság, amely két hét múlva ül össze. Jelentése a szlovákia helyzettel, ezen belül főként a magyar, valamint a roma kisebbség helyzetével foglalkozik majd, és egyelőre szerepel benne a nyitrai ügy. (sza, vm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?