Székelyföld párhuzamot keres Koszovóval

Pozsony/Budapest. Precedenst teremthet a szerbek koszovói autonómiája a határon túli magyarok szempontjából, jelentette ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke Budapesten, a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács szerdai ülése után.

Az ülésnek két témája volt, tájékoztatott Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) alelnöke: Koszovó függetlensége a vajdasági magyarok biztonsága szempontjából, és a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség kulturális autonómia tervezete. Az MKP nem tagja a tanácsnak, Duray csak megfigyelőként vett részt rajta.

„Az ülésre Csáky Pál kapott meghívót, de megegyeztünk, hogy én veszek rajta részt” – mondta lapunknak Duray. A pártelnököt tegnap nem tudtuk telefonon elérni, Berényi József elnökhelyettes viszont nem tudott erről. „Most hallottam először a tanácsról, nem tudtam azt sem, hogy Duray Miklós megfigyelőként részt vett az ülésen” – mondta lapunknak Berényi. Abban ő sem lát semmi kivetnivalót, ha a koszovói szerbek várható anatómiájára hivatkoznak. „Ez hivatkozási alap lehet, de nem több és nem kevesebb, mint Dél-Tirol esete, vagy a finnországi svédek helyzete. Nem hiszem, hogy valamilyen áttörést jelentő megoldás születik ott” – magyarázta az MKP elnökhelyettese.

Szerinte Szlovákiában olyan megoldást kell találni, mely bírni fogja a magyar kisebbség támogatását, a nemzetközi szervezetek számára is elfogadható, és a szlovák parlamentben is többségi támogatást szerez.

A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács a közelgő bukaresti NATO-csúcs alkalmából a tagországokhoz fordul azt kérve, tegyék biztonságpolitikai megfontolás tárgyává a békés, demokratikus autonómiatörekvések támogatását, összhangban a koszovói helyzet rendezésének alapjául szolgáló Ahtisaari-tervvel – közölte Tőkés László, a határon túli magyar szervezeteket tömörítő tanács elnöke budapesti sajtótájékoztatóján.

A szlovák politikusok közül Jaroslav Paška, a Szlovák Nemzeti Párt parlamenti képviselője reagált a nyilatkozatra. Szerinte ez is azt bizonyítja, hogy hibás lépés lenne Koszovó függetlenségének elismerése, mivel az csak erősítené az autonómia-törekvéseket egész Európában. „Elsősorban természetesen a Magyarországon kívül élő magyarok körében” – jelentette ki Paška.

A KMAT szerdán Tőkés László református püspököt, romániai európai parlamenti képviselőt választotta elnökké. Az új elnök közölte azt is, hogy a szervezet támogatja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség az erdélyi magyarság kulturális autonómiája törvényi feltételeinek megteremtésére irányuló erőfeszítéseit. (lpj)

A KMAT nyilatkozatából

szakmai munkacsoportot hoz létre a különböző autonómia-koncepciók egyeztetésére és nemzetközi képviselete céljából;

a küszöbön álló bukaresti NATO-csúcs alkalmából a NATO-tagországokhoz fordul, hogy tegyék biztonságpolitikai megfontolás tárgyává a békés, demokratikus eszközökkel történő kisebbségi autonómia-törekvések támogatását, összhangban a koszovói helyzet rendezésének alapjául szolgáló Ahtisaari-tervvel;

szorgalmazza az Európai Unió kisebbségvédelmi rendszerének kidolgozását, és ennek előmozdítására felkérik az Európai Parlament magyar képviselőit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?