ŠtB-s gyilkosokra vadászik az ÚPN

Pozsony. Bűnvádi eljárást kezdeményezett a Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) a főügyészségen négy gyilkosság miatt, melyek elkövetői a kommunista államrendőrség tagjai voltak. Ez az első alkalom, hogy Szlovákiában bíróság elé állíthatnak valakit a kommunista rendszer védelmében elkövetett bűncselekményekért.

„Olyan esetek ezek, amelyeket az akkori rendszer nem büntetett, épp azért, mert a rendszer megerősítésének érdekében követték el” – nyilatkozta Ivan Petranský, az ÚPN igazgatója. Az első eset 1962-ben történt, akkor Valéria Matulayová ellen koholt vádak alapján bűnvádi eljárást indítottak, államellenes tevékenység miatt. A rákbeteg nőt megkínozták; amnesztiával szabadult, röviddel ezután, 1963-ban meghalt. A második, 1979-es eset az ŠtB egyházellenes tevékenységére mutat rá. Milan Gon plébános a börtönbüntetése alatti építkezési munkák során szerzett sérüléseibe halt bele. Štefan Polák plébánost brutális kegyetlenséggel meggyilkolták, mert elutasította az ŠtB-vel való együttműködést. Polákot Borovce község plébániáján ölték meg. A negyedik eset még 1952-ben történt, Florián Gált a pozsonyi ŠtB hivatalának harmadik emeleti ablakából kidobták a kihallgatás alatt, a férfi belehalt sérüléseibe.

Ivan Petranský igazgató szavai szerint a bűncselekményeket elkövető ŠtB-s tisztek még élnek, nyugdíjasok, az ÚPN a kilétüket is ismeri, de a nyomozás érdekében nem árulnak el neveket. „A beadványokban azonosítottuk a személyeket” – szögezte le a hivatal dokumentációs részlegének igazgatója, Ľubomír Morbacher. Az ÚPN további bűnvádi eljárásokat is kezdeményez, azokkal a határőrökkel szemben, akik a nyugati határon menekülő emberekre lőttek. Morbacher szerint az ilyen esetek bizonyítása nem lesz nehéz, mert a gyilkosságokról feljegyzéseket készítettek. „Pontosan, részletesen feljegyezték, hogyan ölték meg az embereket, még Ausztria területén is. Annál egyszerűbb lesz tehát a bizonyítás” – mondta Ľubomír Morbacher.

„Az emberiség elleni bűntettek elévülhetetlenek” – jelentette ki Ivan Petranský igazgató a bűnvádi eljárások kezdeményezésével kapcsolatban, melyeknek száma valószínűleg nőni fog. (-sán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?