Pozsonyban bukik el az unió?

Pozsony. A Lisszaboni Szerződés elutasításával is végződhet az ellenzéki obstrukció, ha a parlament szavazni fog a ratifikációról. Az Európai Unió reformszerződése akkor léphet életbe, ha év végéig minden tagállam elfogadja.

A parlament tegnap megkezdte a reformszerződésének vitáját, de az ellenzék kitart amellett, hogy nem vesz részt az elfogadásáról szóló voksoláson, ha a kormány nem hajlandó átdolgozni a hazai és nemzetközi szervezetek által is bírált sajtótörvény tervezetét. A kormány zsarolással, Szlovákia érdekeinek elárulásával vádolja az SDKÚ-t, az MKP-t és a KDH-t. Az ellenzéki vétó sem teljesen egységes, illetve nem tükröz azonos álláspontot. A KDH a szerződés teljes elutasítását igyekszik elérni, az MKP és az SDKÚ nem veti el a szerződést, csak azt akarja, hogy a kormány vegye le a napirendről a sajtótörvényt. Tegnap lapzártakor még tartott a parlamenti vita, szavazás ma délelőtt 11 órakor várható. Ha sor kerül rá, és nem lesz meg a szükséges 90 szavazat (a kormánypártok 85-tel rendelkeznek), akkor a parlament gyakorlatilag elutasítja a szerződést, és nem világos, hogy mikor lehet azt újra beterjeszteni. „Mivel ez nem törvénytervezet, hanem nemzetközi szerződés, a kormány korlátozás nélkül újra előterjesztheti” – véli Gál Gábor képviselő (MKP). Stanislav Janiš (SDKÚ) szerint a házszabály ilyen esetre nem gondol. „A jogászok véleménye nem egységes ebben a kérdésben, a parlament elnöke megoldhatja a kérdést úgy, hogy nem bocsátja szavazásra a szerződést” – válaszolta Janiš arra, hogy az egyszeri elutasítás egyben véglegeset jelent-e. A kormányoldal tegnap kitartott amellett, hogy ma szavazásra bocsátja a szerződést. Pavol Paška házelnök szerint az ellenzék kijelentései ellenére el fogják fogadni az uniós szerződést – ez csak úgy lenne lehetséges, ha legalább öt ellenzéki képviselő is megszavazná. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?