Poloska hamutartóban, öngyújtóban

Pozsony. Lehallgatókészülék hamutartóba vagy öngyújtóba építve, infravörös megfigyelőberendezés, lakásokba telepíthető lehallgatókészülékek és más, az egykori Állambiztonsági Testület által használt berendezések láthatók azon a kiállításon, mely tegnap délután nyílt meg a Cseh Központban.

Ján Čarnogurský (jobboldalt) is nagy érdeklődéssel szemlélte a „békebeli” hangrögzítőtTASR-felvételPozsony. Lehallgatókészülék hamutartóba vagy öngyújtóba építve, infravörös megfigyelőberendezés, lakásokba telepíthető lehallgatókészülékek és más, az egykori Állambiztonsági Testület által használt berendezések láthatók azon a kiállításon, mely tegnap délután nyílt meg a Cseh Központban. A megnyitón jelen volt Ján Čarnogurský igazságügy-miniszter. A négy vitrinben kiállított több tucat tárgy között találhatóak „kizsákmányoló kapitalista” országokban készült darabok is – az állami titkosszolgálat, úgy látszik, megbízott a „nyugati” lehallgatóberendezésekben. Az akkor aránylag fejlettnek számító csehszlovákiai műszeripar is hozzájárult az „arzenál” fejlesztéséhez: az egyik érdekes berendezés vékony, 0,09 mm vastagságú huzalra tudott mágneses úton hanganyagot rögzíteni. Egy drótszalagra akár két óra anyag is ráfért. A kiállításra ellátogatók azt is megtudhatják, hogy a rettegett titkosrendőrség sem volt tévedhetetlen: 1973 decemberében Zdeněk Mlynář fedezett fel a lakásában lehallgatóberendezést, és a róla készült bizonyító fényképek segítségével követelte, hogy a belügyminisztérium vizsgálja ki még az akkori alkotmánynak is ellentmondó ügyet. Mlynář nemcsak a lehallgatóberendezést fedezte fel, hanem megtalálta azokat a lakáskulcsokat is, melyeket a titkosrendőrség saját szükségletre készített, hogy bármikor nyugodtan át tudja nézni a ’68-as reformkommunista lakását. A kiállítás február 10-éig látható. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?