Pirosat kapott a KDH-tól az MK

Pozsony. Ezúttal kimarad az MKP a parlamenti ülésszakok előtti szokásos ellenzéki egyeztetésből, a szervező KDH nem hívta meg a párt képviselőit a mai megbeszélésre. Csáky Pál, az MKP elnöke úgy véli, ez csak annyit jelent, hogy tovább tart a sértődöttség.

Az ok a Lisszaboni Szerződés megszavazása, valamint az MKP és a Smer vezetői közti, többek által is megerősített találkozó. „A szerződés ratifikálása után úgy láttuk, hogy a parlamentben csak két ellenzéki párt, a KDH és az SDKÚ képviselteti magát” – indokolta pártja lépését Pavol Abrhan, a KDH központi titkára. Szerinte jelentősen csorbult az MKP-ba vetett bizalom. „Nem zavar bennünket ez a döntés – mondta lapunknak Csáky. – Bízom benne, hogy ez az emocionális hozzáállás idővel elmúlik.” Szerinte az együttműködés megújítására nem kell sokat várni; erre akarják rábeszélni a két pártot az Európai Néppárt vezetői június 21-én. „A hivatalos együtt?működés felújítása elsősorban attól függ, hogy az MKP milyen politikát folytat ezután” – véli Abrhan. Csáky nem tart attól sem, hogy a bojkott nehezíti a párt munkáját a parlamentben. „A jövő heti parlamenti ülésen a két párt bebizonyíthatja, hogy valóban elvi politikát folytat-e. Meglátjuk, hogy támogatják-e a közoktatási törvényhez benyújtott módosító javaslatainkat – mondta lapunknak Csáky. – Kiderül, hogy az ellenzéki vagy a kormányképviselők lesznek inkább tekintettel a kisebbség problémáira.” Abrhan közölte: az MKP bojkottjáról nem egyeztettek az SDKÚ-val, a másik ellenzéki párt azonban nem tiltakozik. „Az idő jó orvosság, gyógyítja azt is, ami a parlament elmúlt ülésén történt” – mondta lapunknak Stanislav Janiš, az SDKÚ frakcióvezetője. Grigorij Mesežnikov politológus rámutatott: a KDH ezzel a lépéssel politikai hibát követett el. „Bírálhatják az MKP-t a szavazás miatt, de ez nem elég ok arra, hogy felfüggesszék vele az együttműködést, szerencsétlen lépésnek tartom ezt a döntést” – mondta lapunknak a politológus. Mesežnikov szerint az MKP is bojkottálhatta volna a két másik pártot például a Beneš-dekrétumok megerősítéséről szóló nyilatkozat elfogadása után. „Az MKP-t nem szabad kizárni az ellenzéki együttműködésből, mert ezzel maguknak ártanak” – véli. Teljes bojkottól azonban nem kell tartani. Az együttműködés Csáky szerint is folytatódik a személyes kapcsolatok révén. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?