Párbeszéd, együttműködés, fellendülés

Budapest. Öt évre szóló együttműködési szerződést kötött november 5-én a magyarországi Győr-Moson-Sopron megye és a szlovákiai Nagyszombat megye önkormányzata. A dokumentumot a két megyei elnök, Szakács Imre és Tibor Mikuš látta el kézjegyével a magyar fővárosban. Az aláírási ünnepség egyben annak a rendezvénysorozatnak is nyitóünnepsége volt, amelyet a Nagyszombati Kerületi Önkormányzat hete Budapesten címmel november 5–8. között tartottak a budapesti Szlovák Intézetben.

A felek szerint a megállapodás alapján – és az eddig is egyre inkább körvonalazódó kapcsolatokra építve – számos területen várható hatékony kooperáció.

Tibor Mikuš ünnepi beszédében elmondta: egyes politikusi nyilatkozatok alapján úgy tűnhet, hogy a két ország egymástól nagyon távol áll, pedig valójában nagyon is közel van egymáshoz, s csak a felelős vezetőkön múlik, miként járulnak hozzá a két nemzet közti egyetértéshez. „Úgy vélem, aki megértésre törekszik, annak párbeszédet kell folytatnia. A dialógus kölcsönös megismeréshez vezet – szögezte le Mikuš. – A megismerésből fakad a megértés, a megértésből a kölcsönös tisztelet, s a kölcsönös békesség és tisztelet légkörében lehet jól együttműködni. Az együttműködés prosperitáshoz vezet anyagi és szellemi vonatkozásban egyaránt. S ez mindannyiunk feladata. Hozzájárulni ahhoz, hogy nemzeteink tagjait erkölcsileg és az anyagi javakat illetően is felemeljük, hogy kölcsönösen gazdagítsuk egymást.”

Hasonló szellemben nyilatkozott Szakács Imre is. „Meggyőződésünk és tapasztalatunk, hogy a nyugodt politikai háttér biztosítása elősegíti a gazdasági életen kívül más területeken is a kapcsolatfelvételt, vagy a már meglévő kapcsolatok ápolását és továbbfejlesztését. Amióta országaink az Európai Unió tagjai, új lehetőségek nyíltak meg előttünk – hangsúlyozta. – Az olyan újszerű fogalmak, mint a határon átnyúló együttműködés és a társadalmi kohézió jelentőségét már megismertük korábban. A határok – különösen a jövő év eleji schengeni módosulással – még légszerűbbé válnak, polgáraink Európai Unión belüli mozgása pedig még egyszerűbb lesz. Mi Győr-Moson-Sopron megyében még inkább arra fogjuk ösztönözni a lakosságot, hogy éljen ezzel az egy-két évtizeddel ezelőtt még elképzelhetetlen lehetőséggel. A Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés anyagi lehetőségei függvényében ápolja és korszerűsíti nemzetközi kapcsolatait. Úgy gondoljuk, hogy az integráció jelenlegi szakaszában a kétoldalú, határon átnyúló együttműködés megfelelő forma mindehhez.”

Szakács utalt arra, hogy Győr-Moson-Sopron megye korábban kétoldalú katasztrófavédelmi együttműködési megállapodást kötött a nagyszombati, a nyitrai és a pozsonyi önkormányzati régióval. Pozsony megyével 2002-ben öt évre szóló partnerségi megállapodást is kötött, melynek meghosszabbítása most van folyamatban. (korp)

Fókuszban a közös uniós projektek

A mostani szerződés Győr-Moson-Sopron Megye Közgyűlésének elnöke szerint „olyan területeket érint, mint a kultúra, az idegenforgalom, a környezetvédelem, a területfejlesztés, de kiterjeszthető bármilyen más területre az önkormányzatok feladat- és hatáskörének megfelelően”. Hozzátette, a felek különös figyelemmel követik majd a közös európai projektek megvalósíthatóságát, s ezek az elbírálás során előnyt élvezhetnek majd. Szakács szerint az aláírás új feladatokkal is jár, amelyeket vállalnak. „Arra törekszünk, hogy a jövő eredményei – a két nemzet sok évszázados együttélése során kialakult negatív előítéletekre korszerű választ adva – új lehetőségek előtt nyissanak utat. Meggyőződésem, hogy a megállapodás ezt a célkitűzést is szolgálja.” (kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?