Pánikszerű döntés a második pillérről

Pozsony. Ismét változtatni akar a kormány a nemrég módosított, január elsejétől érvényben lévő nyugdíjtörvényen. Ezúttal „csak” egy ponttal kívánja kiegészíteni, mely a nyugdíjrendszer második pillérére vonatkozik.

A munka-, szociális és családügyi minisztérium javaslata értelmében a 2. pillérből kilépni szándékozóknak nem szükséges március elsejétől hitelesíttetniük az aláírásukat – vagyis kiléphetnek a rendszerből „sima” kézjeggyel is. Viera Tomanová miniszter indoklása szerint a kormány ezzel a döntéssel „nagyon rugalmasan reagált az állampolgárok felvetésére, mely szerint a belépéskor nincs szükség a hitelesített aláírásra, a kilépéskor viszont igen”. Az ellenzék és a biztosítók is elutasítják az indítványt. Az ellenzéki pártok egyöntetűen úgy vélik, a kormány megijedt, hogy nem mondanak búcsút annyian a 2. pillérnek, mint amennyivel számoltak, tehát jóval kevesebb pénz áramlik vissza az első pillérbe, vagyis a Szociális Biztosítóba – ezért mindent elkövet, hogy minél többen kilépjenek. E célból még törvényt is sért, ugyanis nem tartotta meg a törvényhozási folyamatra vonatkozó előírásokat. Az ellenzéki pártok megütközésüknek adtak hangot amiatt, hogy a kormány rendkívüli ülést hívott össze a törvény egyetlen mondatának módosítása miatt, még inkább elutasítják azonban azt, hogy a vonatkozó határidőket sem tartotta tiszteletben. A törvényhozási folyamatról rendelkező jogszabály ugyanis kimondja, hogy egy törvényjavaslat tárcaközi egyeztetésére legalább öt napot kell hagyni, minimum ennyi idő szükséges ahhoz, hogy az adott javaslatot a többi érintett szubjektum véleményezni tudja. A szociális minisztérium viszont csak a múlt pénteken bocsátotta a javaslatot tárcaközi egyeztetésre, a kormány pedig már tegnap elfogadta. Kifogásolják az ellenzéki pártok azt is, hogy a kormány gyorsított eljárásban szeretné tárgyalni a jogszabályt. A minisztérium honlapján pénteken megjelent anyag szerint a törvénymódosítás májustól lépett volna érvénybe, a tegnapi döntés értelmében azonban már márciustól hatályos lesz. Ez azt jelenti, hogy a javaslatot még a most folyó parlamenti ülésen meg kell tárgyalniuk és el kell fogadniuk, noha a házszabály szerint gyorsított tárgyalás csak akkor indokolt, ha rendkívüli fontosságú kérdésről van szó, amely érinti az alapvető emberi jogokat vagy a biztonságot. Az ellenzék érthetetlennek tartja azt is, hogy röviddel a szociális biztosításról szóló törvény legutóbbi módosításának hatályba lépése után a koalíció megint változtatni akar rajta.. (sán)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?