Bárdos Gyula, az MKP frakcióvezetője:
Az ellenzék a bírósági reformról szóló szavazáskor éreztette, mit jelent, hogy a koalíció elveszítette többségét. Az ellenzék megmutatta, ha rombolni akar, akkor képes rá.
Mit szól a parlamentben uralkodó káoszhoz?
Az ellenzék a bírósági reformról szóló szavazáskor éreztette, mit jelent, hogy a koalíció elveszítette többségét. Az ellenzék megmutatta, ha rombolni akar, akkor képes rá. Nyilvánvalóan nem észérvekkel alátámasztott javaslatokat támogattak, hanem a cél az volt, hogy a kormánytervezetet elrontsák. Utólag néhány ellenzéki belátta, ez nem volt helyes, és örülök annak, hogy megismétlődik a törvény második olvasatú vitája, melynek során kijavíthatjuk a hibákat.
A Smer nyíltan bevallotta: csak azért támogatta az egyes járásbíróságok megtartását szorgalmazó indítványokat, mert el akart játszadozni a koalícióval, meg akarta mutatni a kisebbségi kormány gyengeségét. Mit tesz a koalíció, hogy ez ne ismétlődhessen meg?
A parlamentben kialakult állapot igazolja: megkésett az SDKÚ és a Szabad Fórum tárgyalása, de úgy vélem, meg kell egyezni azokkal a képviselőkkel, akik megszavazták a kormányprogramot. Remélem, a bírósági reformról szóló következő voksolás már tükrözni fogja, hogy sikerült megállapodni a koalícióból kivált honatyákkal. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.