Miroslav Kusý

politológus
Hogyan értékeli, hogy a Pozsonyi III.

politológus

Hogyan értékeli, hogy a Pozsonyi III. Járásbíróság tegnap egymillió koronás pénzbírságra ítélte Duray Miklóst, az MKP alelnökét, amiért fasisztának nevezte a Szlovák Nemzeti Pártot (SNS)?

Nem gondolom, hogy ilyen kijelentésért el kellene ítélni valakit – az egymillió koronás kártérítést is nevetségesnek tartom. Több alkalommal írtam és mondtam hasonlókat az SNS-ről, de képviselőik figyelmét ez valahogy elkerülte, legalább is nem pereltek be miatta. A legenyhébb kifejezés, ami ezzel a párttal kapcsolatban elmondható az az, hogy szélsőséges nacionalista párt – ezt szoktam gyakrabban használni. Durayval viszont egyetértek abban, amit mondott. Épp az SNS képviselői okozzák kijelentéseikkel azt, hogy pártjukat a történelem?ből ismert fasiszta mozgalmakhoz lehet hasonlítani.

A bírói tanács elnöke az ítélet indoklása során elmondta, hogy a politikusok kritikájának mindig tisztességesnek kell lennie, hogy megvannak a határok, amelyeket nem szabad átlépni.

Ezzel teljes mértékben egyetértek. Legyen a politikusok párbeszéde és kritikája kulturált és tisztességes. Viszont a fasiszta kifejezés terminus technikus, nem vulgáris vagy dehonesztáló szó. Ezt a kifejezést gyakran használják a politikusok, nem is látok okot arra, miért ne mondhatnák. Teljesen más dolog, ha Ján Slota, az SNS elnöke kijelenti, hogy koszos zsidó, vagy hülye magyar – ez már más lapra tartozik. Ilyen megnyilvánulásoknak nincs helyük a politikában, viszont ha valaki a fasizmus politikai kifejezést használja, abban nem látok kivetnivalót. Használhatom, beszélhetek róla, véleményemmel nem kell mindenkinek egyetértenie – de, hogy bíróság ítéljen el érte, ezt túlzásnak tartom. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?