Miroslav Beblavý, a szociális ügyi minisztérium államtitkára:
Ebből próbáljuk biztosítani a helyi partnerközösségekkel, az önkormányzatok, a szociális hivatalok és a nonprofit szervezetek képviselőivel közösen az egyes térségek fejlődését, helyben készült projektek segítségével. A döntések is helyben születnek.
Milyen céllal hozták létre a Szociális Fejlesztési Alapot?
Ebből próbáljuk biztosítani a helyi partnerközösségekkel, az önkormányzatok, a szociális hivatalok és a nonprofit szervezetek képviselőivel közösen az egyes térségek fejlődését, helyben készült projektek segítségével. A döntések is helyben születnek.
Mely térségekből érkezhetnek a pályázatok?
Idén a leghátrányosabb helyzetben levő Kassai, Eperjesi és Besztercebányai kerületben élők pályázhatnak, legfeljebb egymillió koronáért. A projekteket a lakosság szociális helyzetének javítását kell célozniuk. Ezzel nem a létező szociális rendszert akarjuk helyettesíteni, inkább azt szeretnénk elérni, hogy az ott élők ne szoruljanak segélyre. Jövőre kiterjesztjük az alap hatáskörét, Pozsonyon kívül az ország valamennyi térségéből érkezhetnek pályázatok. 970 millió korona áll az alap rendelkezésére, ebből idén mintegy 120 millió használható fel. Pályázni lehet a helyi infrastruktúra és a szociális szolgáltatások fejlesztését, valamint a munkanélküliség csökkentését célzó tervezetekkel. (lpj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.