Megkezdődött a szennyvíztisztító építése

Galánta. Elkezdődött az 1,3 milliárd koronás beruházást jelentő szennyvíztisztító és csatornarendszer építése illetve rekonstrukciója. Alexander Mézeš polgármester elmondta, hajszálon múlt, hogy nem esett el a város a milliárdos uniós támogatástól.

Galánta. Elkezdődött az 1,3 milliárd koronás beruházást jelentő szennyvíztisztító és csatornarendszer építése illetve rekonstrukciója. Alexander Mézeš polgármester elmondta, hajszálon múlt, hogy nem esett el a város a milliárdos uniós támogatástól. A vízügyi társaság vezérigazgatójától megtudtuk, a probléma az volt, hogy a kivitelező kiválasztására kiírt pályázatot háromszor is meg kellett ismételni, mire megtalálták a megfelelőt. A pályázatot végül a Združenie aglomerácia Galanta (Galántai Agglomeráció Társulás) nyerte. Az 1,284 milliárd koronás beruházás 65 százalékát fedezik az Európai Unió Kohéziós Alapjából, 27 százalékot ad az állam, 8 százalékot pedig a Nyugat-Szlovákiai Vízügyi Társaság. A projekt Galántával együtt összesen 16 városrészt és községet érint. Galántán felújítják, Kajalon bővítik a vízvezetékeket, felújítják a Jóka és Diószeg közötti vezetéket, és Galántán felépül egy új víztároló. A csatornázás három rendszerben történik. Az elsőbe tartozik Galánta, valamint Hody, Nebojsa, Garasd, Kolónia és Javorinka városrész, Gáň, Nemeskosút, Vízkelet, Hidaskürt, Feketenyék, Vezekény, Tallós, Kajal, Tósnyárasd, és a gaántai szennyvíztisztító felújítása. A másik rendszerben a már meglévő alsószeli szennyvíztisztítót is kihasználják, a harmadikban új tisztítóállomást építenek Királyrévben. Az építési munkálatok elsőként Galánta Kolónia valamint Javorinka városrészében kezdődtek meg, és a teljes beruházást 2009 őszig kell megvalósítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?