Megkezdődött a bővítési EU-csúcs

Brüsszel. Tegnap este tizenöt állam- és kormányfő részvételével megkezdődött a kétnaposra tervezett EU-csúcsértekezlet, amely megfigyelők szerint el is húzódhat, egészen addig, amíg megoldást nem találnak a bővítés finanszírozásával kapcsolatos kérdésekre.

Brüsszel. Tegnap este tizenöt állam- és kormányfő részvételével megkezdődött a kétnaposra tervezett EU-csúcsértekezlet, amely megfigyelők szerint el is húzódhat, egészen addig, amíg megoldást nem találnak a bővítés finanszírozásával kapcsolatos kérdésekre. Megint mások úgy vélték, egy harmadik, rendkívüli csúcstalálkozót is kellene tartaniuk ez ügyben a tizenötöknek. Egy brüsszeli forrás pedig közölte: függetlenül attól, hogy most sikerül-e megegyezniük, a dán uniós elnökség hétfőn megtartja – jóval korábban eltervezett – találkozóját a tíz tagjelölt ország vezetőivel. Tegnap a csúcs hivatalos megnyitása előtt Gerhard Schröder német kancellár és Jacques Chirac különtalálkozót tartott. Közben, szintén előzetesként, sajtótájékoztatót hívott össze Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke, aki szerint ezen a csúcson olyan általános jellegű keretmegállapodást kellene elérni a bővítés finanszírozásáról, amelynek alapján a tizenötök rugalmasan tárgyalhatnak a tagjelöltekkel. Prodi ismét kiállt a bizottság bővítésfinanszírozási javaslatai mellett, amelyeket kiegyensúlyozottnak nevezett. „A csúcs egyik legfontosabb célja az, hogy a tagállamok megállapodásra jussanak arról, mennyi pénzt hajlandók áldozni a bővítéssel összefüggésben a közös mezőgazdasági politikára (CAP). Ha ugyanis ez most nem sikerül, nagyon rövid idő maradna valamennyi részlet tisztázására” – mondta. Fontosnak nevezte, hogy a tagállamok ne tegyék függővé a bővítést a CAP reformjától. Ezért szerinte olyan elvi megállapodást kellene elérni, amely egyrészt biztosítaná a CAP fenntarthatóságát, másrészt a jelenlegi tagállamokéval azonos jogokat szavatolna az újonnan csatlakozóknak. Utalt arra, hogy a teljes – tehát nem csak a bővítés költségeit magába foglaló – keret az EU összesített GDP-jének mindössze 1,08 százaléka. További híreink a 6. oldalon. (TASR, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?