Lobbizás az Európai Parlamentben

Pozsony. Tegnap délután Soóky Gaál László és Borbély József Brüsszelben az Európai Parlament frakcióvezetői előtt előadták a magyarok problémáit elemző beszédüket.

Pozsony. Tegnap délután Soóky Gaál László és Borbély József Brüsszelben az Európai Parlament frakcióvezetői előtt előadták a magyarok problémáit elemző beszédüket. „A Magyarok Világszövetsége Szlovákiai Országos Tanácsának nevében Borbély József a szlovákiai magyar oktatásügyről és a nyelvhasználatról szólt, rámutatva azokra a törvényekre, melyekben diszkriminálják a magyarokat. Jómagam azokat a törvényeket részleteztem, melyek 1993 óta diszkriminatívak számunkra” – tájékoztatta lapunkat az MVSZ SZOT elnöke. Szavai szerint a földtörvénynyel, a föld tulajdonjogi rendezéséről szóló jogszabállyal és a beneši dekrétumok hatásával, valamint az említett törvények restitúciós részével foglalkozott. „Hogy milyen sikerrel jártunk, az akkor derül ki, ha lobbizásunk eredményeképpen Jan Marinus Wiersma úr végre igazat ír országjelentésében a szlovákiai magyarságról ” – tette hozzá Soóky. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?