Kusý: vékony jégen táncol az MKP

Pozsony. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői várhatóan megszavazzák a Lisszaboni Szerződést, bár a parlament által elfogadott sajtótörvényt ők is elfogadhatatlannak tartják. Lapunk információi szerint ígéretet kaptak arra, hogy a kormánykoalíció követeléseiknek megfelelő közoktatási normát hagy jóvá.

Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ és Pavol Hrušovský, a KDH elnöke tegnap határozottan kijelentette, továbbra sem hajlandó az unió reformszerződésének ratifikációjára. Csáky Pál, az MKP elnöke már mérsékeltebb hangot ütött meg: nem állította egyértelműen, hogy nem vesznek részt a ratifikációról szóló szavazáson, annyit árult csak el, hogy a frakció egységesen lép fel. „Tárgyalunk az ellenzékkel, majd pedig várhatóan frakcióülést tartunk. Ezek után kiderül, hogyan járunk el a ratifikáció során” – mondta az MKP elnöke. Azt állította, hogy a közoktatási törvény nem befolyásolja őket. „A jogszabály egyáltalán nem függ össze a sajtótörvénnyel vagy a Lisszaboni Szerződéssel” – jelentette ki az MKP elnöke. Lapunk információi szerint azonban ígéretet kaptak a Smertől, hogy az MKP által kifogásolt részeken módosítanak. Miroslav Kusý politológus úgy véli, a pártnak óvatosabbnak kellene lennie. „Én nem hinnék feltétel nélkül a Smernek, ez nagyon vékony jég” – mondta a politológus.

A párt egyes képviselői már korábban sem örültek annak, hogy az ellenzék a ratifikáció halasztása mellett döntött. „Az elfogadott sajtótörvény nem ugyanaz, mint amit beterjesztettek a parlamentbe, változások történtek benne” – mondta lapunknak Simon Zsolt. Azt nem akarta elárulni, hogy támogatni fogja-e a ratifikációt. „Nem változtatok korábbi nézetemen, ma is ugyanaz az álláspontom, ami ez előző parlamenti ülésen volt, de a frakcióülés előtt nem akarok erről nyilatkozni” – mondta Simon. Akkor bírálta az ellenzéki álláspontot; úgy vélte, hogy nem lett volna szabad összekapcsolni a sajtótörvényt az unió reformszerződésével, melyet szerinte mindenképpen ratifikálni kell. A másik két ellenzéki párt bízik abban, hogy az MKP nem hagyja őket cserben. „Nincs okom azon spekulálni, hogy hogyan fog viselkedni az MKP – jelentette ki Mikuláš Dzurinda, az SDKÚ elnöke. – El tudják képzelni azt, hogy ilyen sajtótörvény elfogadása után az MKP hajlandó megszavazni a szerződést? Én nem!” Kusý szerint ebben a kérdésben valakinek engednie kell. „Az lenne a legegyszerűbb megoldás, ha találnának 6 ellenzéki szavazatot” – mondta lapunknak Kusý. Vélemények a 2. oldalon. (-lpj, MSz-)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?