Kihallgatták Hedvig diáktársait

Nyitra. December elejétől folyik vizsgálat hamis tanúzás és a hatóság félrevezetése miatt Malina Hedvig ügyében, de még nem dőlt el, vádat emelnek-e a diáklány ellen. A rendőrség egy lakossági bejelentés alapján indított új eljárást, s újra kihallgatja az ügy összes szereplőjét – az érintettől kezdve egészen a tanárokig és az orvosokig.

Somogyi Tibor felvételeMalina Hedviget, a nyitrai Konstantin Egyetem hallgatóját állítása szerint tavaly augusztus 25-én a nyitrai nyírfaligetben támadta meg két kopaszra borotvált fiatalember, mert magyarul beszélt. Elvették a mobiltelefonját, az okmányait, ütlegelték, a blúzára magyarellenes feliratot firkáltak és otthagyták a fűben. Egyedül botorkált be a magyar tanszékre, ahol aznap kellett volna vizsgáznia, tanárai hívták ki a mentőket és a rendőröket. A nagy felháborodást és nemzetközi visszhangot kiváltó ügyet két hét után nagy meglepetésre azzal zárta le a rendőrség, hogy a bűncselekmény nem történt meg, a lány kitalálta az egészet. Sokan már akkor is feszegették Malina Hedvig felelősségre vonásának kérdését, de erre csak azután került sor, hogy az ügyészség továbbította a rendőrségnek azt a lakossági feljelentést, amely a hatóság szándékos félrevezetésével és nemzetiségi ellentétek szításával vádolja a lányt. A feljelentőről egyébként ma is csak annyit tudni, hogy egy Pozsonyban élő férfi, és vélhetően jogi végzettségű vagy valaki segített neki, mert beadványa szakszerű és nagyon pontosan fogalmaz.

Az ügyben 2006. november 30-án indult bűnvádi eljárás, vagyis egyelőre nem vádolnak senkit, csak keresik, kinek és miért állhatott érdekében félrevezetni a hatóságot, esetleg manipulálták-e valakik Malina Hedviget. A Nyitrai Kerületi Rendőrparancsnokság szóvivőjétől, Miloš Fábrytól megtudtuk, az üggyel megbízott nyomozónő egyelőre a bizonyítékok begyűjtésénél tart, és azok alapján dönti el, vádolható-e a fent említett bűncselekményekkel konkrét személy. „Ha igen, és bebizonyosodik a szándékosság, akkor ez a személy egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető” – mondta Fábry.

Mivel ennek az ügynek büntetőjogi értelemben nincs köze a lány megtámadásához, más nyomozó dolgozik rajta, és újra meghallgat minden tanút. Információink szerint egyelőre sem a tanárokat, sem az orvosokat nem idézte be, meghallgatta viszont azt a hét diákot, akik szintén szeptember 25-én vizsgáztak és látták az egyetemre véresen, mezítláb betámolygó Hedviget. Őket annak idején egyáltalán nem hallgatták ki, csak most, öt hónap elteltével faggatták a részletekről. Úgy tudjuk, Hedviget sem hívták még újabb kihallgatásra, a nyomozónő a legvégén kívánja őt szembesíteni a tanúvallomásokkal. A bűnvádi eljárás kapcsán sem Malina Hedvig, sem jogi képviselője, Roman Kvasnica nem kívánt nyilatkozni, az ügyvéd azt mondta, innenntől a média kihagyásával járnak el.

Roman Kvasnica az ügy lezárása miatt tavaly az ügyészséghez, majd az alkotmánybírósághoz fordult, a beadványt idén januárban még kiegészítette. (vm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?