Kaliňák: a diáklány kitalálta a támadást

Pozsony. Váratlan fordulat állt be a nyitrai magyarverés ügyében. A nyomozók szerint az incidens meg sem történt, M. Hedvig megrendezte a személye elleni támadást, ezért a rendőrség beszüntette a nyomozást. Végleg mégsem tették ad acta az esetet, csak most már nem kopasz fejű támadók, hanem a lány után nyomoznak. Nem kizárt, a hatóság félrevezetése miatt ellene indítanak eljárást. A lány és jogi képviselője, Gál Gábor lapunknak nyilatkozva cáfolta a rendőrség megállapításait.

M. Hedvig augusztus 25-én.A 23 éves diáklányt egyelőre hivatalosan nem gyanúsítják semmivel, csak szavahihetőségét kérdőjelezték meg, s nem kezelik többé áldozatként. Robert Kaliňák nem akart M. Hedvig állítólagos indítékáról és arról találgatni, a rendőrség most milyen nyomot fog követni, például elindulnak-e az esetleges politikai összeesküvés vonalon. Hangsúlyozta: az ügy kényessége miatt a szakhatóságok kezdettől a lehető legnagyobb bevetéssel dolgoztak; több mint 250 rendőrt vontak be, 620 gyanúsítottat és 100 vendéglőt ellenőriztek. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a lány kitalálta az egészet. A mobilszolgáltatótól kapott információkból kiderült, M. Hedvig telefonjáról a támadás időpontjában nem tárcsáztak semmilyen számot, s őt sem hívták, noha azt állította, az incidenskor magyarul telefonált. Amikor a rendőrök erről kérdezték, módosította eredeti vallomását, és azt mondta, valakivel találkozott, s azzal beszélgetett. De nem tudta megmondani, kivel, hogy azon a szálon is elindulhassanak. A törvényszéki orvos szakértő kizárta az összes sérülést, melyet a hölgy saját elmondása szerint állítólag elszenvedett. „A testén és a ruháján több helyen vérfoltok voltak, a vér az orrából származott, azt kente szét. Azt mondta, mindig elered az orra vére, ha ideges” – részletezte Robert Kaliňák. Szintén a lány ellen szól, hogy nem tudta leírni a támadás helyszínét, még arra sem emlékezett, a folyó melyik oldalán történt. „Aznap esős idő volt. A kabátja vizes volt, az a blúz viszont, amelyikben állítólag egy óra hoszszat feküdt a fűben és a sárban, a ráírt felirattól és néhány vérfolttól eltekintve patyolattiszta volt, a szakértők csak mosópor nyomát fedezték fel rajta” – tette hozzá a belügyminiszter. Ezenkívül végeztek grafológiai vizsgálatot, s megállapították, hogy a blúzra a szöveget ugyanaz a személy írta, aki megcímezte azt a borítékot, amelyikben visszaküldték az iratait és a karóráját, melyet vallomása szerint elloptak tőle, a rendőrségi kihallgatás során azonban már a kezén viselte. Az írásszakértő szerint M. Hedvig kézírásáról van szó, ugyanis egyezik az útlevélkérelmén szereplő írással. Feltehetően a borítékot a lány lakhelyével szomszédos községben adták fel. A bélyegen lévő nyálmaradványokat DNS-vizsgálatnak vetették alá. Kaliňák szerint a lány ragasztotta fel a borítékra.

Ha megtörtént a támadás, akkor a kusza vallomást és az áldozat zavarodottságát némileg megmagyarázza, hogy agyrázkódást és sokkot szenvedett. Kezdetben jogi képviselője sem volt. Noha a rendőrségnek kötelessége figyelmeztetnie a jogaira, értesüléseink szerint sem ő, sem a szülei nem voltak tisztában velük, s a többórás rendőrségi vallatás is váratlanul érte őket, hiszen korábban nem volt dolguk a hatóságokkal. Mivel olyan érzésük támadt, a rendőrség próbálja eltussolni az ügyet, a család a hét végén az MKP-val vette fel a kapcsolatot. A párt jogi segítséget biztosított, s Bugár Béla elnök szerint az ügynek még lesz folytatása. Van ugyanis néhány gyanús körülmény és megválaszolatlan kérdés, melyek tisztázása után az incidens teljesen új megvilágításba kerülhet, főleg ha a hölgy ezek után hazugságvizsgálatnak veti magát alá, s bebizonyosodik, hogy igazat mond. Mindenestre a kormányfő már most politikai tőkét próbál kovácsolni a nyomozás eredményéből.. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?