Január 7-én kezdenek

Pozsony. A szlovákiai magyar külképviselet felkészült a magyarigazolványért folyamodó kérvények fogadására.

Az elmúlt napokban a pozsonyi és a kassai konzuli hivatal is egy-egy munkaerővel gyarapodott. „Már megkaptuk a szükséges nyomtatványokat. Üzembe helyezték a dokumentumok számítógépes fogadásához és továbbításához szükséges műszaki eszközöket is” – nyilatkozta lapunknak Boros Miklós nagykövet. Értesüléseink szerint tegnap még nem akadt munkájuk, mert a tizenegy dél-szlovákiai tájékoztató iroda – ahol a magyarigazolványért folyamodó kérvényeket kell benyújtani – még nem nyílt meg. Az irodák megnyitása az elhúzódó, karácsony előtti döntés miatt késik, s ennek következtében csak a napokban érkezett meg a berendezésükhöz szükséges anyagi támogatás – mondta Mézes Rudolf, az irodákat működtető Szövetség a Közös Célokért nevű szervezet elnöke. Január 7-e és 25-e között azonban fokozatosan minden iroda megnyílik, attól függően, mikor fejeződik be a helyiségek felújítása és a műszaki felszerelés üzembe helyezése. Az első iroda várhatóan január 7-én Dunaszerdahelyen nyílik meg, a sort a pozsonyi zárja január 25-én.

Az alkalmazottak feladata lesz a nyomtatványok terjesztése, ebben segítik munkájukat a községekben alakuló munkatársi csoportok is, amivel Pogány Erzsébet, a központi iroda vezetője szerint azt szeretnék elérni, hogy az érdeklődők gyorsan, kényelmesen és a legkisebb kiadásokkal juthassanak magyarigazolványhoz. Ezek az emberek segítik majd a hozzájuk fordulókat a kérdőívek kitöltésében is. A szolgáltatások, ahogyan a kérvény beadása is, díjmentes.

Egyelőre még kicsi az érdeklődés, mert az emberek nem tudják, hová forduljanak tanácsért. „Az első feladatunk – mondja Mézes Rudolf – a polgárok tájékoztatása, melyre felhasználunk minden alkalmat, minden közösségi rendezvényt.” Kassán egy nyugdíjas hölgy kért tájékoztatást telefonon Szaszák György irodavezetőtől. Kiderült, hogy az illető a közeli, ma már csaknem teljesen szlovákok lakta Eperjesen él, és a Duna Televízió révén naprakészen tájékozott a tennivalókról. A szükséges nyomtatványt azonban neki is csak a jövő hétre ígérték. (y-f, jlpj)

Területi iroda Cím

Pozsony Május 1. tér 10-12

Dunaszerdahely Szent István tér 6

Komárom Kossuth tér 3

Galánta Kodály Zoltán u. 777

Érsekújvár Petőfi u. 6

Léva Szent Mihály u. 38

Losonc Artézi források tere 25

Rimaszombat Komenský u. 4

Rozsnyó Rákóczi Magyar Ház

Kassa Kovács u. 38

Királyhelmec Fő utca 9

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?