Igazolvánnyal utazhatnak a szelmenciek?

Pozsony. Külön igazolvánnyal léphetik majd át a szlovák–ukrán határt Nagyszelmenc és Kisszelmenc lakosai, ha a két ország belügyminisztere is jóváhagyja az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének emberjogi bizottságában elhangzott javaslatot.

Pozsony. Külön igazolvánnyal léphetik majd át a szlovák–ukrán határt Nagyszelmenc és Kisszelmenc lakosai, ha a két ország belügyminisztere is jóváhagyja az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének emberjogi bizottságában elhangzott javaslatot. Jozef Banáš, a szlovák parlament állandó delegációjának vezetője szerint a pozsonyi belügyminisztérium hamarosan a kormány elé terjeszti azt a javaslatot, mely szerint a második világháborút követően, 1946-ban kettéosztott falu lakói vízum nélkül, speciális igazolvánnyal léphetnék át az országhatárt. A tervezet szerint a faluban kishatárátkelő nyílik majd, melyet csak gyalogosok és kerékpárosok vehetnek igénybe. „Az autósok által is használható átkelőhely megnyitását nem javasoljuk, mivel fennáll annak veszélye, hogy a lehetőséggel a csempészek is élnének” – mondta Banáš. A két falu lakosainak jelenleg vízumot kell kérniük a határátlépéshez, és a legközelebbi határátkelőig is sokat kell utazniuk. Ukrajnában Ungváron van szlovák konzulátus, a nagyszelmencieknek pedig Eperjesre kell utazniuk ukrán vízumért. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?