Húsvétig razziáznak a bolti ellenőrök

Pozsony. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a földművelési tárca idén is elrendelte a húsvét előtti ellenőrzéseket; a hatóságok a megszokottnál sokkal gyakrabban vesznek mintát a boltokban kínált élelmiszer-féleségekből.

Pozsony. A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan a földművelési tárca idén is elrendelte a húsvét előtti ellenőrzéseket; a hatóságok a megszokottnál sokkal gyakrabban vesznek mintát a boltokban kínált élelmiszer-féleségekből. Statisztikai adatok szerint évről évre kevesebb romlott termékre bukkannak az ellenőrök, az eladókra, úgy látszik, hatottak a szigorú bírságok.

„Az elmúlt napokban szigorú ellenőrzésekbe kezdtünk, a razziák egészen húsvétig tartanak. Ünnepek előtt jócskán megemelkedik a kereslet az élelmiszerek iránt, ezért fontos, hogy kiszűrjük a piacról a romlott árut” – mondta lapunknak Katarína Belická, a földművelésügyi minisztérium szóvivője.

A termékek frissességét, megjelölését, tárolásuk módját és a közegészségügyi előírások betartását ellenőrzik, megvizsgálják azt is, hogy a termékösszetétel megfelel-e a csomagoláson feltüntetettnek.

A tavalyi húsvéti ellenőrzés során a csokiféleségekkel volt a legtöbb gond, 1204 kilónyi csokoládét és édességet vontak ki a forgalomból csaknem 400 ezer korona értékben. A leggyakoribb hiányosság az volt, hogy a csomagoláson nem szerepeltek bizonyos adatok, például hogy hány százalék kakaót tartalmaz a termék. Egy élelmiszerboltban penészes burgonyát, hagymát, szőlőt, mandarint, paprikát citromot és répát is találtak – gyakorlatilag az összes zöldség és gyümölcsféle penészes volt. 2006-ban egy rimaszombati élelmiszerboltban öt hónapja lejárt szavatosságú húsárura bukkantak.

Az élelmiszertörvény értelmében 10 millió koronás bírságot szabhatnak ki arra a kereskedőre, aki romlott élelmiszert árul. Ha egy évben többször is ilyen hiányosságra bukkannak nála, a bírság az 50 millió koronát is elérheti. Ugyanekkora a szankció, ha az élelmiszer előállítására lejárt szavatosságú összetevőket használnak.

Hivatalos statisztikák szerint húsvét előtt körülbelül százszor több füstölt hústerméket vásárol a lakosság, mint az év többi napján. A vásárlási láz már két héttel az ünnep előtt elkezdődik, sonkából fogy a legtöbb . (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?