Hét kerületben lesz második forduló

Pozsony. Szlovákiában a választásra jogosultak 26,02 százaléka járult az urnák elé a szombati megyei választásokon. A legnagyobb arányban a Nyitrai (34,69%), legkevesebben a Trencséni kerületben (21,55) voksoltak.

Főleg az idősebbek választottakSomogyi Tibor felvételeAz első fordulóban csak a Pozsonyi kerületben választották meg a megyei elnököt, Ľubo Romant. (Lásd a mellékelt táblázatot.)

Az MKP az ország 401 képviselői helyének a 20,95%-át szerezte meg, ezzel az ellenzéki HZDS után a választások második legeredményesebb és a kormánykoalíció legjobban szereplő pártja lett. A magyarok által is lakott további kerületekben a részvételi arány a következő volt: Pozsonyi – 23,96, Nagyszombati – 33,73, Besztercebányai – 24,16, Kassai – 21,79. Érdekes egybevetni, mekkora egy-egy kerületben a magyarság részaránya, s ehhez képest az MKP a képviselői helyek milyen hányadát szerezte meg. A Pozsonyi kerületben a lakosság 4,6%-a magyar, de a 6 bejutott képviselőjével az MKP a 46 mandátum 13,05 %-át mondhatja magáénak. A Nagyszombati kerületben a magyarok aránya 23,7%, 14 képviselőjével az összesen 40 helyből az MKP mégis a mandátumok 35%-ához jutott. A Nyitrai kerületben 31 MKP-s képviselőt választottak meg, így a magyarság 27,6%-os részaránya mellett a párt az 52 képviselői hely 59,61%-át kapta meg.

A megyei választások a jövő évi parlamenti választások erőpróbájának számítanak. Pozsonyban mindenképpen, de más kerületekben is, rajzolódik egy jobbközép blokk. – Ez a modell jellemzi majd az országos választásokat is? – kérdeztük Bugár Bélától. „Ezt nem lehet egyértelműen így kijelenteni. Bizonyos próbálkozások voltak, az eredmények magukért beszélnek” – válaszolta. Az MKP elnöke elégedett az eredményekkel. „A 116 jelöltünk közül 84 bejutott a regionális parlamentekbe, 73 százalékos sikerarányt könyvelhetünk el. A 116-ból 21 szlovák jelölt volt, és látszik, hogy Szlovákia még nem érte el a polgárosodásnak azt a fokát, hogy elfogadja az MKP állította szlovák jelölteket. A második forduló előtt tárgyalásokat folytatunk, hiszen Kassán és Besztercebányán támogatást tudunk nyújtani, Nagyszombat és Nyitra megyében pedig kérni fogjuk, hogy az SDKÚ, a KDH, a DS, esetleg az ANO támogassa jelöltjeinket” – mondta Bugár. (ká, sz-a)

Pozsony

1. Ľubo Roman 56,49%

(SDKÚ-KDH-ANO-MKP-DS) 65 901

2. Milan Čič 33,0%

(HZDS-Smer-SDĽ-SOP-SZS) 38 466

Nagyszombat

1. Peter Tomeček 37,57%

(HZDS-Smer-SOP) 52 962

2. Kvarda József 30,02%

(MKP) 43 324

Nyitra

1. Milan Belica 40,87%

(HZDS-SDĽ-SOP-Stred) 76 315

2. Fehér Miklós 35,76%

(MKP) 66 763

Trencsén

1. Štefan Štefanec 44,4%

(HZDS) 42 887

2. Anna Záborská 19,04%

(KDH-SDKÚ-DS) 18 388

Zsolna

1. Jozef Tarčák 32,12%

(HZDS) 37 167

2. Anna Malíková 14,07%

(SNS) 16 279

Besztercebánya

1. Milan Marčok 30,84%

(HZDS-Smer) 36 033

2. Jozef Mikuš 24,3%

(ANO-DS-KDH-SDKÚ) 28 393

Eperjes

1. Juraj Kopčák 34,4%

(SDKÚ-KDH) 45 689

2. Peter Chudík 27,73%

(HZDS-Smer) 37 217

Kassa

1. Alojz Engliš 23,84%

(HZDS-SDĽ-SOP) 27 981

2. Rudolf Bauer 17,12%

(KDH-DS) 20 094

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?