Fico tenderről és sajtóról

Pozsony. Robert Fico kormányfő leszögezte, a védelmi miniszter lemondására nem a koalíciós partnerek vagy az ellenzék nyomására került sor. Szerinte a HZDS és az SNS is meglepődött, amikor a hírt hallotta.

Pozsony. Robert Fico kormányfő leszögezte, a védelmi miniszter lemondására nem a koalíciós partnerek vagy az ellenzék nyomására került sor. Szerinte a HZDS és az SNS is meglepődött, amikor a hírt hallotta.

Ha Kašický nem mondott volna le önként, akkor visszahívtam volna – jelentette ki Robert Fico a Szlovák Rádió szombati vitamű?sorában, melyben vitapartnere a Sme kommentátora, Ivan Štulajter volt. Fico az ellenzéket az alvó, haszontalan oroszlánhoz hasonlította, amely csak akkor érzi meg a dögszagot, ha már késő. Štulajter szerint hihetetlen, hogy egy hivatalnok „hat nulla helyett kilencet írjon” s az a lényeg, ki áll ezek mögött a tenderek mögött, melyik cég nyerte volna őket. „Miniszterelnök úr, ön tudja, milyen cégek jelentkeztek ezekre a tenderekre?” – tette fel a kérdést. Fico azt mondta, nem érdeklik a tenderek, a lényeg, hogy az állam nem fizetett rá ezekre a kétes ügyekre. „Én örülök, hogy a sajtó felhívja a figyelmünket az ilyen esetekre, nekem az a bajom, hogy a sajtó hazudik” – mondta Fico. „A védelmi miniszter az egyik legjobb tárcavezető volt, sokan mondták is, igazságtalan, ami Feróval történt” – mondta a kormányfő, s a műsorban többször is familiárisan Ferónak nevezte a volt minisztert.

Jelezte, várhatóan az új miniszter belső ember lesz. „Nem lenne jó, ha olyan ember menne a tárcához, aki azt se tudja, hol vannak a vécék” – mondta. Szerinte szerdára várható az új miniszter kinevezése. Štulajter szerint veszélyes, ha a kormányfő általánosít, és az újságírókat hazugnak nevezi. „Miniszterelnök úr, én is mondok egy általánosítást: a politikusok hazudnak. A koalícióban van egy hazugságspecialista. Tudja, kiről beszélek?” – kérdezte a Sme kommentárírója.

A kormányfő nem válaszolt a kérdésre. Štulajter szerint az a gond, hogy a kormányfő nem akar vitázni az ellenzéki politikusokkal, és a médiát teszi meg ellenzékévé.

„Járjon a vitaműsorokba, tárgyilagosan érveljen és akkor nem lesz az az érzése, hogy a sajtó az ön ellenzéke” – mondta Štulajter. Fico viszont úgy véli, a „média vette át a tehetetlen ellenzék szerepét”, és ő dönti el, melyik politikussal, mikor és hol fog vitázni. (MSz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?