Eduard Kováč

a magán-egészségbiztosítók szövetségének ügyvezető igazgatója

Az önök által megrendelt felmérés szerint a lakosság több mint kétharmada a szín?vonalat részesítené előnyben, és nem zavarná, ha nem kötnének szerződést a kevésbé színvonalas kórházakkal.

a magán-egészségbiztosítók szövetségének ügyvezető igazgatója

Az önök által megrendelt felmérés szerint a lakosság több mint kétharmada a szín?vonalat részesítené előnyben, és nem zavarná, ha nem kötnének szerződést a kevésbé színvonalas kórházakkal. Számítottak erre az eredményre?

Meglepetést nem okozott, mivel hasonló eredményeket hozott az egy évvel ezelőtti felmérés, továbbá a betegek jogait védő szervezet által megrendelt közvélemény-kutatás is.

Ennek alapján módosítanak stratégiájukon, másképp tárgyalnak a kórházakkal?

Maga a felmérés nem, a magán-egészségbiztosítók már évek óta – a törvényeknek megfelelően – az előre megállapított feltételek teljesítése esetén kötnek szerződést az intézményekkel. A feltételek között van a színvonal, a kezelés minősége is, melyet hangsúlyosan veszünk figyelembe. A lakosság, a betegek véleményét is figyelembe vesszük, ezt a törvény szintén előírja, részben ez indokolja az ilyen közvélemény-kutatásokat.

Az állami egészségbiztosítóhoz hasonlóan önök is szükségesnek tartják a kórházi hálózat szűkítését, kórházak, kórházi osztályok átalakítását?

Ilyen egyszerűen nem lehet megoldani ezt a problémát. A biztosítók és a kórházak együttműködésének nagyjából hat szintje képzelhető el, csak az utolsó lehetőség, hogy nem kötünk szerződést valamelyik intézménnyel. Módosítható a megrendelt teljesítmény nagysága, ára, minden kórházi osztály külön elbírálást igényel. Csak az utolsó lehetőségnek tartom, hogy egész kórházakkal ne kössünk szerződést, de természetesen ezt sem lehet kizárni. (lpj)

.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?