Csáky előhúzta a Világi-kártyát

Pozsony. Csáky Pál szerint az MKP megosztottságát szlovákiai magyar gazdasági körök okozzák, amelyek szeretnék visszanyerni befolyásukat.

Pozsony. Csáky Pál szerint az MKP megosztottságát szlovákiai magyar gazdasági körök okozzák, amelyek szeretnék visszanyerni befolyásukat. A pártelnök szerint ezt a törekvést támogatja lapunk is, melynek „valódi” főszerkesztője Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója, akit Bugár Béla elnöksége idején a párt szürke eminenciásának tartottak.

Csáky az Új Szóval kapcsolatos állításait közvetett és közvetlen „bizonyítékokra” alapozza. Úgy véli „túlterheljük az embereket a párt látszólagos belső problémá?ival”. Azt állítja, hogy írásaink a párt lejáratását célozzák, és ez közvetett bizonyíték Világi Oszkár befolyására. „Az Új Szóban több olyan írás jelent meg az elmúlt másfél évben, melynek az a célja, hogy fárassza az embereket az MKP belső problémáival – mondta lapunknak. – Sokan azt mondták nekem, úgy látják: az Új Szó az MKP szétverésén fáradozik.” A közvetlen bizonyítékokat azonban egyelőre eltitkolja. Csak akkor akar velük előrukkolni, ha folytatjuk a párt elleni kampányt. Csáky vádjait alaptalannak tartja Világi Oszkár és lapunk főszerkesztője, Molnár Norbert is, aki tegnap külföldön tartózkodott. Világi a konkrét vádakra nem akart válaszolni, annyira irreálisnak tartja őket (reakcióját lapunk 2. oldalán olvashatják). A Slovnaft, melynek Világi Oszkár a vezérigazgatója, lapunk 2007-es reklámbevételei szempontjából a 349. helyen szerepelt.

Miután Csáky lapunkat megvádolta, egyezséget ajánlott. „Próbáljunk ki egy három hónapos moratóriumot, amíg a párt megoldja saját problémáit” – mondta Csáky. Szerinte a párt ellen összeesküvés folyik, bizonyos körök a párt lejáratására törekszenek, 2-3 havonta ismételten botrányokat gerjesztenek a párt körül. Az Új Szó mellett Simon Zsoltot és Bugár Bélát is a gazdasági lobbi táborába sorolja. „Simon Zsolt jelentéktelen figura, a gazdasági körök trójai falova” – állítja Csáky. Szerinte Bugár is a szolgálatukban áll, vagy legalábbis kihasználják őt. „Én nem állok senkinek a befolyása alatt, jobban örülnék neki, ha Csáky a párt vezetésével foglalkozna, és nem rémhíreket terjesztene – reagált Simon Zsolt. – Ha valóban létezne az a lobbi, akkor ma nem ő lenne a pártelnök.” Az összeesküvés-elméletet Bugár is irracionális vádnak tartja. „Az, hogy Simon Zsolt ilyen hangnemet ütött meg, reakció az ellene korábban felhozott vádakra, amikor az elnök a vádaskodót (Duray Miklóst – szerk. megj.) nem fékezte meg” – magyarázta Bugár. A témában Berényi József, Farkas Iván és Szigeti László nem kívánt nyilatkozni.

Ha riogatni akar, mindig előveszi

Úgy látszik, Csáky Pál valóban munkamódszerként alkalmazza a hazugságot, ez a kijelentése aljas hazugság. Ahogyan Világi Oszkár nem az Új Szó főszerkesztője, úgy Csáky Pál sem lesz az sohasem, habár úgy tűnik, nagyon szeretné irányítani, hogy a sajtó mit írjon róla. Csáky Pál abban bízik, hogy a sokat ismételt hazugság egyszer csak igazsággá válik. Az Új Szó azonban a jövőben is rá fog mutatni az MKP hibáira, akárki legyen a párt elnöke. Ha ezt Csáky nem egy eléje tartott tükörként kezeli, hanem személyes sértésnek veszi, akkor ez a folyamat ellenségkereséssé válik. Most az Új Szót próbálja belerángatni a párt belharcába. Azzal, hogy Világit emlegeti, csak nevetségessé teszi magát. Úgy tűnik, számára Világi Oszkár lett a rém, mindig, ha riogatni akar, őt veszi elő. Kikérjük magunknak, hogy bennünket is belerángasson ebbe a játékba.

?Molnár Norbert, az Új Szó főszerkesztője

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?