Berényi József

az MKP elnökhelyettese, az Európa Tanács kisebbségi jogi albizottságának elnöke.

A szlovák külügyminiszter üdvözölte az ET kisebbségi nyelvi chartájának életbe lépését, miközben Szlovákia nem fogadta el az ET azzal kapcsolatos ajánlásait.

az MKP elnökhelyettese, az Európa Tanács kisebbségi jogi albizottságának elnöke.

A szlovák külügyminiszter üdvözölte az ET kisebbségi nyelvi chartájának életbe lépését, miközben Szlovákia nem fogadta el az ET azzal kapcsolatos ajánlásait. Nem csökkenti ez a hazai diplomácia súlyát?

Szlovákiának ezzel kapcsolatban két különböző politikája van. Egy strasbourgi és brüsszeli politika, amely nagyon européer, a másik oldalon pedig a hazai politika, amely elutasító minden jogbővítés irányában. Éppen ezért az MKP tervei között szerepel, hogy benyújtunk egy törvénymódosító javaslatot, amely valamelyik ET-ajánlást fogja érinteni.

Ez mikor várható?

Feltehetőleg még ebben a félévben, hogy végül melyik ajánlást vesszük alapul, arról még tárgyalunk, mert legalább az ellenzék támogatását szeretnénk elnyerni.

Normális dolognak számít, hogy egy ország nem teljesíti az ET ajánlásait?

Volt már erre precedens, tehát Szlovákia nem egyedülálló ezen a téren, de azon országokban, ahol jelentős számú kisebbség él, az ajánlásokat általában megvalósítják.

Čaplovič strasbourgi beszédében a kisebbségi terminológia egységesítését is szorgalmazta, kiemelve, a szlovák kormány a nemzetiségi kisebbség szakkifejezést használja.

Az angol dokumentumokban a nemzeti kisebbség kifejezés szerepel, amelyet az MKP is használ, nem pedig a nemzetiségi kisebbség. Szlovákia ezzel a megnevezéssel egyedi példa, tehát ebben a kérdésben nem nekünk kell a szlovák állásponthoz közelednünk. (MSz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?