Bármerre indulunk, rendőrbe botlunk

Pozsony. A gyorshajtók jól teszik, ha ezen a héten mérsékelik magukat és mindenütt megtartják a sebességkorlátozást, vezetés előtt pedig senkinek se jusson eszébe alkoholt fogyasztani, ugyanis nagyobb a valószínűsége, hogy rendőrbe botlik az úton.

Pozsony. A gyorshajtók jól teszik, ha ezen a héten mérsékelik magukat és mindenütt megtartják a sebességkorlátozást, vezetés előtt pedig senkinek se jusson eszébe alkoholt fogyasztani, ugyanis nagyobb a valószínűsége, hogy rendőrbe botlik az úton. Tegnap reggel hat órákor megkezdődött a nagyszabású országos közúti ellenőrzés. „Főleg az agreszszív gépkocsivezetőket akarjuk ezzel kiszűrni” – közölte a belügyminisztérium szóvivője. Boris Ažaltovič hozzátette: néhány száz rendőrrel több ellenőrzi az autósokat, mint egyébként. Az akcióba a határrendőröket és a rendőrség más egységeit is bevonták, ugyanis arra is számítanak, hogy néhány „nagyhal”, régóta keresett bűnöző is fennakad az igazoltatások során. A szóvivő nem pontosította, az ország mely területein találkozhatunk több rendőrrel, azt azonban elárulta, a legforgalmasabb és a leginkább balesetveszélyes szakaszokon biztosan. Az akciót még szeptember végén javasolta Anton Kulich országos rendőrfőkapitánynak Rudolf Schuster. Az ötlet nem eredeti, hasonló fokozott ellenőrzés már Csehországban is volt. „Lesz ez nálunk is, csak meg kell magyarázni az embereknek, ez az ő érdekükben történik” – mondta az említett találkozó után az államfő.

Az elmúlt hét statisztikái valószínűleg őt igazolják: 1150 közúti baleset történt az országban, 18-an életüket vesztették, 45-en súlyos sérülést szenvedtek. (szge, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?