A települések pénze a tét

Pozsony. Miután Ivan Mikloš pénzügyminiszter megegyezett a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásával (ZMOS) a pénzügyi decentralizációról, úgy tűnt, az erről szóló négy jogszabálytervezetet már a héten elfogadhatja a parlament. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) azonban továbbra is elégedetlen a közigazgatási reform befejezését jelentő törvénycsomaggal, így hétfőn a Koalíciós Tanács foglalkozik a kérdéssel.

„Legfontosabb követelésünk az oktatási intézmények fenntartására szolgáló jövedelem elosztását érinti. A pénzügyminiszter javaslata a mintegy 9 milliárd koronás csomag felét a települések tengerszint feletti magassága alapján akarja elosztani, ami számunkra elfogadhatatlan” – tájékoztatta lapunkat Farkas Iván (MKP) parlamenti képviselő. A párt ugyan elfogadhatónak tartja a támogatás egy részének ilyen alapon történő elosztását, mivel az iskolák működési költségei nagyobbak a magasabban fekvő területeken – például többet kell fűteni –, de ez a rész nem lehet ötvenszázalékos. „A működésre általában a teljes költségeknek mindössze 20 százalékát fordítják az intézmények, így a minisztérium javaslata tulajdonképpen a bérköltséget is emelné északon, mégpedig az alacsonyabban fekvő vidékek iskoláinak kárára” – indokolta az MKP álláspontját Farkas. Kifogásolják, hogy 2005-ben az adóbevételek megosztását az egyes önkormányzatok között kormányrendelet szabályozná. „Ezzel megszűnne a parlament beleszólási joga, és nincs semmi garancia arra, hogy 2006-ban ez már a törvényhozás hatáskörébe kerülne, ahogyan azt a pénzügyminiszter ígéri” – figyelmeztetett érdeklődésünkre a képviselő.

Az MKP elégedetlen a személyi jövedelemadóból a megyéknek jutó hányaddal is, a korábbi közel 27 százalékról ugyanis 23,5 százalékra csökkent a kerületek részesedése. A párt további kifogása ugyancsak a megyei önkormányzatok jövedelmével kapcsolatos: nem helyeslik az adóbevétel megosztásának módját az egyes kerületek között, mivel a rosszabb helyzetben lévők – Nyitrai, Besztercebányai, Kassai kerület – kisebb részesedést kapnának egyes fejlettebb – Zsolnai, Trencséni – kerületekhez képest.

A ZMOS ugyanakkor elégedett az elért eredménnyel, a eredetileg javasolt 32,4 milliárd korona helyett 34,165 milliárd koronás bevétellel számolhatnak a helyi önkormányzatok. „Minden javaslatunkat sajnos nem sikerült beépíteni a törvénytervezetekbe, de a legjelentősebbeket igen” – mondta lapunknak Oľga Gáfriková, a ZMOS szóvivője. Ivan Mikloš pénzügyminiszter szerint az önkormányzatok az előző évihez hasonló összegekkel gazdálkodhatnak. Basternák László ógyallai polgármester szerint ez csak átlagos értékeket nézve igaz: „A ZMOS számításai szerint a négy-ötezer lakosúnál nagyobb települések több pénzre számíthatnak, a kisebb települések kevesebbel lesznek kénytelenek beérni.” Ugyan jövőre önkormányzati hatáskörbe kerül az ingatlanadó mértékének meghatározása, a polgármester szerint azonban kevés település tervezi annak emelését. „A magas munkanélküliségű régiókban nem lehet tovább terhelni a lakosságot” – szögezte le Basternák. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?