A szocialisták szerint is populista a Smer

Pozsony. Populista pártnak tartja a Smert az európai szocialisták két befolyásos politikusa Hannes Swoboda, az Európai Parlament szocialista csoportjának frakcióvezető-helyettese és Jan Marinus Wiersma, aki Szlovákia uniós csatlakozásának idején az Európai Parlament szlovákiai jelentéstevője volt. A megállapítás az Európai Szocialisták Pártja (PES) által szervezett mai, bécsi konferencia bevezető előadásában hangzik el, melynek írott változatát lapunk megszerezte.

Az előadás szerint Szlovákiában a „Robert Fico vezette, egyre inkább populista baloldali Smer” nyerte a választásokat. A Smer visszautasítja az állítást. „Semmi esetre sem nevezném populistának a Smer politikáját – mondta lapunknak Monika Beňová, a Smer EP-képviselője, aki szintén részt vesz a konferencián. – Igyekezni fogok meggyőzni erről a szocialista kollégákat.” Hannes Swoboda, a szöveg egyik szerzője utólag igyekezett finomítani az állítást. „ Véleményem szerint a Smer populizmusa még a normális szinten belül van, ellentétben Ján Slotáéval” – mondta lapunknak. Elemzők szerint a Smertől sose állt távol a negatív értelemben vett populizmus, ezt a PES is tudatosította, amikor mérlegelte felvételét. „Nem titok, hogy a Smernek emiatt problémái voltak és vannak, a PES-en belül egyes körök korábban is megkérdőjelezték felvételét, de a többség úgy gondolta, hogy igen – mondta lapunknak Radovan Geist, az Euractiv.sk elemzője. – Most újra mérlegelik ezt, meglátjuk melyik oldal lesz többségben.” Szerinte minden politikai párt bizonyos mértékig populista. „A konzervatív és jobboldali pártok közt is vannak populisták, és jellemző, hogy ellenzékben populistábbak, mint kormányon – mondta Geist. – Be kell azonban vallani, hogy a Smer populizmusa az egyik érv volt azok kezében, akik ellenezték felvételét a PES-be.”

A bécsi konferencia összefüggésben van a Smer tagságával a PES-ben, amelyről várhatóan e hónapban tárgyalnak újra. Beňová optimista. „Komoly esélyünk van, sokat segít ebben a szlovák–ma?gyar munkacsoportunk, és kollégáink a Magyar Szocialista Pártból, biztos sikerrel járunk” – bizakodott a Smer EP-képviselője. Tabajdi Csaba, az MSZP EP-képviselője szerint ez túlzott optimizmus. „Nem tudom, honnan vette ezt Monika Beňová, a felfüggesztés ugyanis nem a pártjaink közti viszony függvénye. Elvi kérdésről van szó, arról, hogy egy szocialista párt kormányozhat-e együtt olyan szélsőséges rasszista, nacionalista, homofób párttal, mint az SNS. Elvi kérdés az is, hogy a kisebbségek jogait folyamatosan csorbítják” – véli Tabajdi. Szerinte november óta – amikor Szlovákiában járt a szocialisták tényfeltáró bizottsága – bizonyos területeken még romlott is a helyzet. „A szlovák miniszterelnök történelem-felülvizsgálatának néhány eleme egyszerűen történelemhamisítás – véli Tabajdi. – Elvi szempontból a szocialisták nehéz helyzetben vannak, mert nem változtak meg olyan mértékben a körülmények, melyek indokolnák a felfüggesztés megszüntetését.” Elképzelhetőnek tartja ugyan, hogy februárban a Smer visszanyeri korábbi státusát, tagjelöltségét, de a PES figyelni fogja. A mai bécsi rendezvény témája a demokrácia, a populizmus és a kisebbségi jogok, különös tekintettel a közép-kelet-európai térségre.

A Hannes Swobodával készült interjú a 2. oldalon. (lpj, czk)

Mit ír a PES belső dokumentuma?

Szlovákiában a választók elutasították a Dzurinda-kormányt, választási sikerhez segítve a Robert Fico vezette, egyre inkább populista baloldali Smert. A kormányfői poszt megszerzése érdekében Robert Fico két jobboldali konzervatív párttal lépett koalícióra, szembefordulva szociáldemokrata testvérpártjai tanácsával. Ezt következően 2006-ban felfüggesztették a Smer PES-tagságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?