A sokadik pofon

Pozsony. Tegnap a honatyák megszavazták a parlament programját, azaz elkezdődhetett az 57. ülésszak. A Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői ismét tartózkodtak a szavazástól, mert a napirendi pontok között a státustörvény elleni nemzeti és a kereszténydemokrata törvénytervezet is szerepel.

Történt ez annak ellenére, hogy a koalíciós partnerek a kedden elmaradt ülés után kompromisszumként javasolták, hogy e két pontot húzzák ki a programból. „A baloldal és a kereszténydemokraták ismét nem tartották be a megállapodást. Az SOP és az SDK igen, de nagyon veszélyesnek tartjuk az SNS és a KDH kokettálását. Ilyen körülmények között nehéz együttműködni a kormánykoalíción belül” – tolmácsolta az MKP felháborodását Bárdos Gyula. Az MKP frakcióvezetője cáfolta, hogy megegyeztek a HZDS-szel, bojkottálják a parlament munkáját. „A mi politikánk egyértelmű: tiszteletben tartjuk az egyezségeket. A koalíció egyébként kedden nélkülünk is megszavazhatta volna a programot, ha lett volna elég kormánypárti honatya a parlamentben. A keddi szavazás is elárul valamit partnereink fegyelmezettségéről és arról, hogy a magyar kártyában rejlő lehetőségek fontosabbak az ígéretek betartásánál” – mondta Bárdos. Az MKP mindkét státustörvény-ellenes javaslatot elfogadhatatlannak minősíti. Ha a parlament mégis jóváhagyja, a párt döntéshozó szervei értékelni fogják a helyzetet; annyi bizonyos, hogy egy ilyen súlyos lépésnek messzemenő következményei lesznek. „Ugyanakkor az MKP felelősségteljes párt, szem előtt tartjuk Szlovákia integrációját, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy minden fölött szemet hunyunk” – figyelmeztetett a frakcióvezető. Pavol Hrušovský KDH-elnök cáfolta, hogy kedden valamiben is megegyeztek a koalíciós pártok, és szerinte nem kell dramatizálni a helyzetet.

Összesen 42 törvény függ össze integrációs törekvéseinkkel, köztük az a négy védelmi jogszabály, amely végül tegnap felkerült a parlament programjára. A honatyák az 57. ülésen, március 19-én, ombudsmant és alkotmánybírókat is választanak, ma pedig ellenzéki képviselők indítványára Bugár Béla leváltásáról tárgyalnak a parlamenti alelnök funkciójából, amiért kiváltotta a magyarigazolványt. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?