A nagymegyeri magyar tannyelvű tizenegyéves iskolában

Az új malterszagú kétemeletes épület, ahol a nagymegyeri tizenegyéves szlovák és magyar iskola kap elhelyezést néhány hét múlva, e napokban munkásoktól és diákoktól nyüzsög. A munkások az utolsó simításokat végzik a vízvezeték, központi fűtés és a parkettes tantermek falainak tisztítása körül, a diákok pedig a teherkocsikból brigádmunkával segítik az épületekbe vinni a vadonatúj korszerű csőbútorokat, a padokat, asztalokat, székeket és táblákat. Derűs ez a nyüzsgés, az embernek gyorsabban dobog a szíve az örömtől, ha látja ezt a pompás, valóban szép, fénytől és világosságtól ragyogó épületet, ahol a nagymegyeri járás ifjúsága fog tanulni.

Nem hisszük, hogy a tizenegyéves iskola tanulóinak szülei valaha is elképzelték volna, hogy gyermekeik ilyen pompás épületben, márványlépcsőkön fognak felhaladni a tantermekbe. Pazar tornaterem, hatalmas ebédlő és gyönyörű laboratóriumok a legkorszerűbb berendezéssel, orvosi rendelő, öltözők, mosdók állnak majd a gyermekek rendelkezésére. Ebben a nagy nyüzsgésben, örömbe egy csöpp üröm mégis vegyül, mert az emberben felmerül a kérdés, miért nem készült el ez a fejedelmi ajándék idejekorán, a tanév kezdetén. Meg vagyunk győződve róla, ha ez a nyüzsgés ilyen lett volna az év többi hónapjában is, az épület biztos elkészült volna a tanév megkezdésére. Állításunkat mi sem igazolja jobban, mint az a tény, hogy a dunaszerdahelyi tizenegyéves iskola, amelynek építéséhez jóval később fogtak hozzá, egyszerre készül el a nagymegyerivel. (...)

Szabó Béla, Új Szó 1957 szeptember 24.