Richter: Az európai biztos szerint jogellenes az osztrák indexálási törvény

Ján Richter
Pozsony |

Marianne Thyssen foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős európai biztos jogellenesnek tartja az osztrák családtámogatási indexálást – jelentette ki Ján Richter munkaügyi miniszter (Smer-SD).

 

Az európai biztos arra a levélre reagált így, amelyet a V4-ek munkaügyi miniszterei küldtek neki, és amelyben arra kérik, hogy vizsgálja felül az Ausztria által elfogadott törvénymódosítást. A módosítás értelmében 2019. január 1-jétől Ausztria csökkentené azoknak, az EU-ból származó munkavállalóknak a gyerekei után járó családtámogatást, akik Ausztriában dolgoznak, de a gyerekeik nem ott élnek.

Az európai biztos Richter szerint biztosította őket, hogy jogellenesnek tartja az intézkedést. „Minden lépést megtesz, hogy a törvény, illetve az intézkedés ne lépjen érvénybe Ausztriában" – mondta a miniszter.

Richter azt is elmondta, hogy az Európai Unió Bíróságának elnökétől is választ kapott. „Az elnök megerősítette, hogy a levelünkben foglalt álláspont helyes. Ő is afelé hajlik, hogy az intézkedés az EU törvényei ellen van, és ez mindenképpen biztató számunkra" – jegyezte meg Richter.

A V4-ek minisztereinek november 15-i levelét Ján Richter munkaügyi miniszter (Smer-SD), Novák Katalin, a magyar kormány család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Petr Hůrka cseh munkaügyi államtitkár és Stanislaw Szwed lengyel család-, munka- és szociális ügyekért felelős államtitkár írta alá. A nyilatkozathoz Bulgária, Litvánia és Szlovénia munkaügyi vezetői is csatlakoztak.

Az országok a levélben kimondják, hogy a törvény ellentétben van az EU jogrendjével, valamint az egyenlő bánásmód elvével. „Feltételezhető, hogy a törvény hatályba lépése megközelítőleg 87 500, a V4 országaiban élő gyermek szociális és gazdasági helyzetét fogja negatívan befolyásolni" – közölte Richter.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?