Kormánypárti tüntetést szervezne Andrej Danko

danko k

Az SNS elnöke, a parlament alelnöke, Andrej Danko egy kormányt éltető demonstrációt hívna össze.

Legutóbbi nyilatkozatában Danko kiállt Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszter és Boris Susko (Smer) igazságügyi miniszter mellett, akiket az ellenzék próbált visszahívni, eddig sikertelenül.

Az SNS elnöke emellett élesen bírálta a Progresszív Szlovákia (PS) vezetőjét, Michal Šimečkát, aki elmondta, azért nem sikerült megnyitni a miniszterek menesztésével kapcsolatos rendkívüli parlamenti üléseket, mert a kormánypárti képviselők nem jelentek meg rajta. Danko szerint ellenzékiek sem jöttek el a vitára.

Hozzátette: az SNS aláírásokat fog gyűjteni Šimečka leváltására a parlament alelnöki tisztségéből. A javaslatot eredetileg Robert Fico (Smer) miniszterelnök vetette fel, Danko pedig ezáltal támogatja.

Bejelentette, hogy a soron következő koalíciós tanácson egy kormánypárti tüntetés megszervezését fogja felvetni. „Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni Šimečka és néhány, a Művészeti Alaphoz köthető ember által. Mi szintúgy rendelkezünk szimpatizánsokkal, ezért komolyan fontolóra vettük, hogy ősszel demonstrációt szervezünk” – emelte ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?