Klus és Kéry: Ha Oroszország biológiai, kémiai vagy nukleáris fegyvert vet be, a NATO-nak is be kell szállnia a háborúba

Martin Klus ⋌(Somogyi Tibor felvétele)

A háborúba történő beavatkozásnak számítana, ha Szlovákia az S-300-as rakétavédelmi rendszert átadná Ukrajnának – véli Marián Kéry, a Smer parlamenti képviselője. Meglátása szerint Szlovákiának elsősorban a saját érdekeit kell szem előtt tartania. Martin Klus (SaS) külügyi államtitkár ezzel szemben megjegyezte, azzal, hogy az ország segít Ukrajnának, a saját érdekeit is védi.

Klus megerősítette, hogy az S-300-as légvédelmi fegyvert Szlovákia Ukrajnának adhatná át, ők ugyanis kezelni is tudják azt. Ezért cserébe azonban azt kérik, hogy hosszú távon biztosítsák Szlovákia légvédelmét. Kéry bírálta a Patriot-rendszer Szlovákiába érkezését, amelyet nem tudunk kezelni, és csak kölcsönbe kaptuk.

Klus szerint Ukrajna semmilyen körülmények között sem mondhat le Krímről és Donbaszról. „Nemzetközi jogi szempontból ez egy olyan erős precedens lenne, amely felszámolna a több évtizede megszokott és a békét garantáló rendszert” – mondta. Hozzátette: tiszteletben kell tartani az egyes országok határait.

Klus és Kéry azonban egyetértettek abban, hogy amennyiben Oroszország kémiai, biológiai vagy nukleáris fegyvert vet be, a NATO-nak is be kellene szállnia a háborúba.

Az államtitkár szerint még több olyan szankciós lehetőség is van, amellyel árthatunk Oroszország gazdaságának. Az egyik ilyen az orosz kőolajról és a gázról történő lemondás. „Szankciókkal mindig azért sújtanak egy államot, hogy ezzel változásra bírják a retorikáját. Én nem látom, hogy az Orosz Föderációval szemben elfogadott szankciók hatására változtattak volna a mentalitásukon, gondolkodásukon és konkrét cselekedeteiken” – fűzte hozzá. Emellett azonban megjegyezte, hogy Szlovákia nagyban függ az orosz nyersanyagoktól, ezért ez a jelen helyzetben felelőtlen lépés lenne.

Megerősítette, hogy az energiahordozók behozataláról az ország jelenleg Katarral és Szaúd-Arábiával tárgyal. Kéry szerint azonban ez a két ország nem számít demokratikusnak. „Érdekes, hogy ez most nem számít, csak az orosz gázt akarjuk elzárni” – mondta.

„Nem muszáj tetszenie annak, hogy olyan országokkal tárgyalunk, amelyek nem demokratikusak, de még mindig kevésbé rosszabb ez az alternatíva, mint teljesen függni egy olyan országtól, amely háborút indított egy szomszédos országban” – válaszolta Klus. Mint mondta, Joe Biden amerikai elnök is biztosította az Európai Uniót arról, hogy növelni fogja az olaj- és gáztermelését, valamint rövid távon segít megoldani az esetlegesen ellátási problémákat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?